Nevelőszülőktől a Forbes-lista élére: interjú Zsiga Melindával

Zsiga Melindával beszélgetni olyan, mint találkozni egy jóbaráttal, akit rég láttál.

Interjú Zsiga Melindával

A 39 éves Zsiga Melinda kétszeres amatőr világbajnoki bronzérmes kick-boxoló, aki mögött olyan, nem hétköznapi történet áll, amit mindenkinek hallania kell.

Interjú Zsiga Melindával

Zsiga Melinda története pár évvel ezelőtt szivárgott be a köztudatba, interjúk sokasága készült a nevelőszülőknél nevelkedett, súlyos traumákat, bántalmazást átélt, majd ebből emberfeletti erővel kitörő sportolóval. Idén ő nyerte meg a Forbes Self Made-lista közönségdíját, ami ismét azt igazolja számára, amit sosem tudott igazán elhinni, hogy ő valóban szerethető.

A 39 éves sportolóval a Femina készített interjút a díj kapcsán, Zsiga Melindával a kedvenc helyén, az edzőteremben találkoztunk. Zsiga Melindával beszélgetni olyan, mint találkozni egy régi jóbaráttal, árad belőle a szeretet, szemei ragyognak, mikor mosolyog, egészen különleges élmény. 

Femina: Mit jelent számodra, hogy megnyerted ezt a Self Made közönségdíjat,  mit érzel ezzel kapcsolatban?

Zsiga Melinda: Hát nekem ez hatalmas, hatalmas boldogság és azért, mert még a mai napig bennem van, hogy az emberek nem szeretnek, és megbélyegeznek és hiába teszek nagyon sok mindent az asztalra, nem tudják megbecsülni, értékelni. Ugyanakkor meg látom, hogy hihetetlenül sokan szeretnek, és nagyon jó érzés, hogy ezt a díjat megnyertem, mert ez közönségszavazás volt. Ez azt jelenti, hogy az emberek most tényleg elismerik azt, amit képviselek. Másrészt a Forbes az egy elég menő újság, és már az is nagyon nagy megtiszteltetés volt, egyáltalán bevettek ebbe a listába. Annyira hálás vagyok, hogy igazából szavak nincsenek is erre, mert tényleg soha senki nem ismert el az életemben, még a saját családjaim sem, pedig rengeteg melót tettem bele ebbe az egészbe, és most kezd el visszajönni.

- A self made szó, meg a közönségdíj magában hordozza azt, hogy egyfajta példakép vagy. Ezzel kapcsolatban hogy érzel? 

 Idegen ez a gondolat, mert nagyon sokan kérdezik azt, hogy nekem ki a példaképem, honnan merítem ezt a rengeteg erőt, és én csak azt tudom mondani, hogy nekem nem voltak ilyenek és nem azért, mert nagyképűsködöm, hanem azért, mert mindig tudtam, hogy én mennyire tehetséges vagyok és ezt mindig szerettem volna megmutatni. Én tényleg ilyen dupla hátrányból indultam, de mindig tisztában voltam az adottságaimmal és ezért nem az hajtott, hogy másokat figyeljek.  Mindig azt szerettem volna, hogy az emberek elfogadjanak és szeressenek, mert én ezt nem kaptam meg és azt gondoltam, hogy ha majd válogatott kézilabdás leszek és valahol képviselhetem a hazámat, akkor majd nem csak egy cigánylányt látnak bennem. De én ezt az egészet nem azért csinálom, hogy bárkinek mutogathassam, hogy nézd meg, én honnan jöttem és hogy példakép legyek. Nagyon jó, hogy azt gondolják, hogy  motivációt adhatok nekik, mert én nagyon jó embernek tartom magam, és szerintem inkább ilyen embereket kiáltsanak ki példaképnek, mint én.

 Nagyon megragadta a gondolataimat, amit mondtál, hogy te jó embernek tartod magad. Gyorsan átgondoltam, hogy hallotam-e már bárkitől ezt ennyire őszintén, tisztán kimondva és szerintem nem igazán.

 Szerintem az embernek tisztában kell lenni az adottságaival, külsőleg is és belsőleg is, és én nagyon jó embernek tartom magam. Iszonyatosan jólelkű vagyok, és szerintem nem véletlen az, hogy tavaly is megnyertem a TASZ-díjat, most idén ezt a közönségdíjat, mert az emberek azért látják, meg érzik, hogy nem mű, amit csinálok, nem kitalált sztori.

 Miben rejlik a „selfmade-séged”? Mi az az elemi összetevő, amiből te fel tudtad magad így építeni? 

- A lelkierőm. Én azt gondolom, hogy iszonyatosan nagy lelkierő kell ahhoz, hogy valaki fel tudjon állni, bármilyen rossz dolog is történt vele. A roma származásom miatt nem vittek kézilabdázni, már ott megtörhettem volna, hogy ott vagyok minden edzésen, és tényleg beleteszek 100 százalékot és mégsem visznek. Nem is azt éltem meg soha ilyen nagyon nagy tragédiaként, a második családomnál vertek, én azt tudom mondani, hogy lepereg rólam. Az viszont nagy lelki fájdalom, és azt így a mai napig nehéz feldolgozni, hogy családról családra adtak és nem állt ki mellettem senki. A könnyebb megoldást választották, és igazából szerintem ehhez kell az igazán nagy lelkierő, hogy nincs igazából melletted senki. Hiába, hogy egy harmadik családnál vagy, ott sem fognak úgy szeretni, mert kilencévesen kerülsz oda, ami már nagynak számít, nem tudnak úgy babusgatni. Az egyetlen dolog, amibe tudsz menekülni, az a sport, amiben tehetséges vagy, de ott meg elutasítanak azért, mert roma vagy. Na, ehhez kell szerintem az igazán nagy erő, hogy elfogadtasd magad az emberekkel.

IMG 4277f
Fotó: Kiss Marietta Panka

 Ezt hallgatva adódik a kérdés, hogy honnan ered benned ez az elemi erő?

 Bennem nagyon erősen dolgozott az, hogy megmutassam, hogy érek valamit. Amikor egy nálam rosszabb játékost elvittek meccsre, engem meg nem, azt nem tudtam megemészteni és feldolgozni,  iszonyatosan nagy igazságtalanságnak tartottam. Ez a bizonyítási vágy nagyon erősen dolgozott bennem. Tudtam, hogy jobb vagyok. Mindig be akartam bizonyítani, hogy jó vagyok, szerethető vagyok, kellhetek valakinek. Ez hajtott mindig.

 Többször említetted a származásodat, ezzel kapcsolatban a mai napig ér hátrányos megkülönböztetés? 

 Hát mondhatnám azt, hogy nem, de pár éve pont itt a teremtől nem messze jelentkeztem egy albérletre, és amikor odamentem, láttam a főbérlőn, hogy nem fogja odaadni nekem a lakást. Amikor látod azt, hogy nem akar veled tárgyalni, mert cigány vagy, csak nem meri kimondani, és aztán már jöttek a kifogások. 

 Szerinted a mai Magyarországon mennyire hátrány romának lenni, hogy látod ezt a helyzetet? 

 Én azt mondom, hogy akkor hátrány romának lenni, ha úgy is viselkedsz hozzá. Ha normálisan viselkedsz, szerintem akkor az emberek is normálisan állnak hozzád. 

 Picit már érintettük a gyerekkorodat, de ha azt kérdezem, hogy most ebben a pillanatban hogyan gondolsz vissza arra, amin keresztülmentél, akkor mit mondanál?

 Azt tudnám mondani, hogy szegény kis nyomorult.

 Így gondolsz vissza a kis Melindára?

 Igen, mert azért eszembe jut, hogy szerencsétlen ott van, és igazából csak arra vágyik, hogy megölelje az anyukája vagy szeressék, hogy befonják a haját, hogy kiálljanak érte és egyszerűen senki nem teszi. Csak az tud eszembe jutni, hogy ott van valahol, egyedül ül, a plüssállataival és egy szegény kis nyomorult. Nem is tud magáért kiállni, nem tudja, hogy az nem normális, hogy verik.

– Mikor jöttél rá arra, hogy ami történt veled, az nem normális, nem oké?

– Amikor már a harmadik családomhoz elkerültem, és ott sem egyből, mert azt mondta anyukám, hogy legalább egy-két év kellett, amíg elkezdtem ezekről beszélni, a verésekről. Úgy mentem oda, hogy az előző családnál nem kaptam enni, és amikor éhes voltam, megkérdeztem az anyukámat, hogy ehetek-e valamit. Tehát ezt vittem tovább, de azt, hogy mondjuk ők vertek, arról nem beszéltem. Ott volt két saját gyerek, meg én, és a fiút is megverték, de többet kaptam én. Az volt bennem, hogy az én hibám, hogy kikaptunk. Láttam a fiút sírni, és ez annyira rossz volt a lelkemnek, hogy úgy voltam vele, hogy inkább engem verjenek meg, csak ne lássam sírni, és jó gyerek leszek, csak többet ne verjék meg. 

IMG 4172f
Fotó: Kiss Marietta Panka

 Felnőttként hogyan birkózol meg a stresszel? Mit teszel a mentális egészségedért?

 Van egy nagyon jó coachom, akit a TASZ által ismertem meg, ő nagyon sokat segít. Ő tényleg valami kincs az életemben, pedig csak egy éve ismerjük egymást, és ő az, aki bármi van, itt van nekem, és nem csak mondja, hanem tényleg. Ő nagyon sokat segít fejben. Amúgy meg a cicáim tudnak nagyon kikapcsolni. Ha mondjuk szomorúbb vagyok, bánatosabb és jönnek, szaladnak eléd, és néznek rád a bociszemeikkel, akkor mindent elfelejtesz, amit bánt.

 Az interjú előtt megdicsértelek, hogy mennyire csinos vagy és jól nézel ki, mire azt mondtad, hogy pedig most annyira nem is vagy elégedett. Hogyan alakult az évek során a testképed?

 Senki nem gondolná rólam, de én borzasztó gátlásos voltam és szégyenlős, vannak tanúim is rá, hogy akárhányszor le kellett menni a strandra, én mindig hisztiztem, nem mertem bikinire levetkőzni. Nagyon sokáig vagy bulimiás akartam lenni vagy anorexiás, de szerencsére egyiket sem tudtam megvalósítani. Volt olyan, amikor így próbáltam hánytatni magam, de elegem lett belőle. Egyszer-kétszer kaptam megjegyzést is arra a kézilabdacsapatban, hogy nagy a seggem. Szerintem kövér sosem voltam, mindig 58-60 kiló között mozogtam, ahogy most is, csak az izomeloszlásom most teljesen más, mint akkoriban volt. Szóval nekem azért voltak problémáim elég rendesen a testképemmel, egészen addig, amíg el nem kezdtem bikinimodellkedni. Szép alakom lett a súlyzós edzésektől, de az tök érdekes, hogy a kick-box által teljesen átalakult az izomzatom, most szerintem sokkal jobban nézek ki. 

 A küzdősporttal kapcsolatban felmerül bennem a kérdés, hogy milyen nőnek lenni ebben a férfiak uralta világban?

 Nehéz. Azért nehéz, mert nagyon kevés női bunyós van és a nőket nagyon nehezen fogadják el ebben. Szerintem kevésbé tisztelik őket és kevesebb lehetőséget is kapnak. Volt már egy pár olyan gála, amikor megkérdeztem, hogy engem miért nem hívtak és azt mondták, hogy nem akarnak női versenyzőket. Nem veled van bajuk, hanem egyáltalán nem akarnak női versenyzőket. A férfiak nem szeretik nézni a női meccseket.

Ő Lékai Máté édesanyja: Juha Olga, az atlétavilág bombázója a politika miatt nem mehetett az 1984-es olimpiára

Lékai Máté már javában készül a párizsi olimpiai játékokra, őt és édesanyját is kérdeztük az élsport emberpróbáló világáról.

Elolvasom

Cover-fotó: Kiss Marietta Panka

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük