Zámbó Jimmy legkisebb fia jóképű pasi: a 30 éves Adrián új életet kezdett

Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián vidékre költözött, miután eladták a családi házat.

Zámbó Jimmy legkisebb fia
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Zámbó Jimmy legkisebb fia, Zámbó Adrián évekig tartó várakozás után végre új életszakaszba lépett.

Zámbó Jimmy legkisebb fia

2023-ban derült ki, hogy Zámbó Jimmy családja úgy döntött, eladják csepeli házukat, amelyben a legendás énekes élt és meghalt. Az ingatlant 129 millió forintért hirdették meg, ám egészen mostanáig nem akadt rá vevő. Zámbó Adrián most boldogan újságolta a Fókusz kameráinak, hogy végre elkelt a ház.

Zámbó Adrián.png
Fotó: RTL / Fókusz

A döntést, hogy megválnak a harminc éven át otthonukként szolgáló ingatlantól, sok beszélgetés és komoly mérlegelés előzte meg. Adrián elmondása szerint két évtized után elérkezett az idő arra, hogy maguk mögött hagyjanak bizonyos emlékeket és történéseket, amit a legkönnyebben úgy tudnak megtenni, ha elengedik azt a helyet is, amely annyi mindenhez kötötte őket.

A 30 éves férfi ezzel nemcsak az otthonától búcsúzott el, hanem édesanyjával is külön költöztek. Adrián Budapest közelében vásárolt magának egy ingatlant, amelyet a kameráknak is megmutatott.

- Az egyedüllétben leginkább a csendet szeretem. Tényleg az, hogy ha hazajövök egy intenzív, pörgős és szerencsére produktív nap után, akkor a csend az, ami körbevesz, és nem kell alkalmazkodnom senkihez. Nyilván nincs ezzel problémám, és tudom, hogy kell, ha majd családom lesz – fogalmazott Adrián. 

A stábnak azt is elárulta, hogy édesanyja, Edit asszony – aki évek óta kerüli a nyilvánosságot – szintén elköltözött a fővárosból egy szép, új építésű lakásba, ahol jelenleg nagyon szeret élni. Adrián és édesanyja között továbbra is szoros a kapcsolat, hetente több alkalommal is meglátogatja őt, és úgy tervezi, ez a jövőben sem fog változni.

A fiatal férfi ugyan jelenleg egyedülálló, nem titkolja, úgy vette meg saját házát, hogy egyszer majd ott szeretne családot alapítani. 

Ne maradj le a Femina friss cikkeiről! A Google-ben megbízható forrásként is beállíthatod oldalunkat, így gyakrabban találkozhatsz tartalmainkkal. Kattints ide, és pipáld be kedvelt hírforrásként a Feminát!

Horváth Charlie-t hiába hívták műsorokba, elküldte a fenébe a tévéseket: le is szólta őket

Horváth Charlie ezért mondott nemet a tévés szereplésekre.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük