Ma 50 éves Xantus Barbara - A Família Kft. sztárja még mindig bombázó
Xantus Barbara ma is csodásan néz ki.
Ma ünnepli 50. születésnapját Xantus Barbara, akinek színészi karrierje a kilencvenes évek elején kezdődött, miután megkapta Kriszta szerepét a Família Kft. című sorozatban. Az érettségi megszerzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-francia szakára járt, francianyelv-tudását pedig a sorozatban is kamatoztathatta, hiszen ő keltette életre a Szép család ausztriai vakációján megismert francia lányt is, aki a megszólalásig hasonlított sorozatbeli karakterére.
Xantus Barbara 1998-ig szerepelt a Família Kft.-ben, egy évvel később pedig ő volt az első magyar színésznő, aki levetkőzött a Playboy hazai kiadásában. Az ezredfordulót követő években olyan sorozatokban is láthattuk, mint a Barátok közt, a Rendőrsztori, a Tűzvonalban vagy a Casino, de gyakran szinkronizál is. A forgatások mellett a színpadnak sem fordított hátat, 2015 óta a Turay Ida Színházban lép fel.
Xantus Barbara a magánéletben két gyermek büszke anyukája: Panna 1997-ben, Balázs Benjámin pedig 2004-ben jött a világra. A gyerekek édesapja pedig nem más, mint a színésznő egykori férje, Szurdi Miklós.
Már ilyen nagy Xantus Barbara fia - Képeken a ritkán látott Balázs
Xantus Barbara fia, Balázs már 13 éves komoly nagyfiú.
Elolvasom
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















