Történelmi pillanat az X-Faktorban! Ilyen győztes még sose volt

Danics Dóra nyerte a 2013-as X-Faktort, egy igazán szoros versenyben a ByTheWay-jel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megszületett a döntés, a nézők szavazatai alapján 2013-ban az X-Faktor versenyét Danics Dóra nyerte, ezzel történelmet írva, hiszen az RTL Klub tehetségkutatójában eddig még sose győzhetett lány.

A 12 döntős közös produkciójával indult a vasárnap esti show, közöttük természetesen ott volt az este két főszereplője: a ByTheWay és Danics Dóra, akik a végső győzelemért küzdöttek.

Újraélték a múltat

Mint ismert, a december 14-i műsorban szoros verseny után Krasznai Tündének kellett távoznia, így ő akkor elesett a döntőbe jutástól. Geszti Péter az adás elején elárulta, szombaton az eredményhirdetés előtt Tünde megszorította a kezét, és annyit mondott Dórának, hogy nyerje meg.

A vasárnap esti fináléban a döntősök újra előadták a legjobb produkcióikat: egy magyar és egy külföldi dalt az élő show-kból, aztán egy duettet is énekeltek egymással, végül mindketten elénekelték a Győztes dalát, ami idén is kimondottan erre az alkalomra született.

Volt olyan kommentelő, aki kifejezetten felháborodott, amiért nem új dalokkal készültek a versenyzők, ám a többséget ez egyáltalán nem zavarta.

A mostani szériában talán először fordult elő, hogy Tóth Gabi megdicsérte Danics Dórát, és nem tudta őt teljesen bűvkörébe vonni a ByTheWay, ahogy például a szombati adásban megtörtént.

Hemzsegtek a meglepetés vendégek

Az általánosságban elmondható, hogy a mentorok már egyáltalán nem figyeltek a technikákra, ajnározták az énekeseket, akik rá is szolgáltak a dicséretre. A közös duettdaluk, Hevesi Tamás Ezt egy életen át kell játszani száma után a zsűri egyöntetűen azt mondta, akár együtt is maradhatna Danics Dóra és a ByTheWay, annyira jól szóltak együtt.

Csak ámulunk! Az RTL Klub sztárja egyre merészebb ruhákba bújik

Nézegess képeket!

Elolvasom

A meglepetés-előadók között volt Keresztes Ildikó, aki akrobatikus számával mindenkit lenyűgözött. Ám nem ő volt az egyetlen mentor, aki fellépett a fináléban, Tóth Gabi ugyanis a ValóVilág főcímdalával száguldott a színpadra, promózva a hamarosan induló hatodik szériát.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A Győztesek dalát a ByThe Way elrontotta, mindenki számára fülsértő volt, valószínűleg azért, mert a fő énekes, Bence éneklés közben majdnem elsírta magát és ezért nem tudta jól tartani a hangokat. A szám végén már mindannyian sírtak a színpadon. 

Az eredményhirdetés minden eddigieknél feszültebb volt, Szikora Róbert imádkozott, míg Geszti Péter és Danics Dóra egymást átkarolva várt. Végül a borítékból Lilu és Istenes Bence a fiatal lány nevét olvasta fel.

Kép: RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük