Összeesett a színpadon az X-Faktor énekesnője! Megdöbbentő döntés született
Nem várt csavarral folytatódott az X-Faktor műsora.
Szombaton még dönteniük kellett az X-Faktor nézőinek, melyik három énekest szeretnék látni a vasárnapi fináléban és meglepő döntés született.
A műsor során ugyanis Benji gyakorta állt a kieső helyen, míg a különböző fórumokon a legtöbben Tóth Andi-Nagy Richárd döntőre készültek. Akik azonban erre vártak, azoknak csalódniuk kellett.
Özönlöttek a hozzászólások
A döntés bejelentése után mindössze négy perccel már százával tódultak a hozzászólások az X-Faktor hivatalos Facebook-oldalára, amiben a rajongók nemtetszésüket fejezték ki.
De kezdjük kicsit az elején. A műsort Istenes Bence egy csöppnyi homoerotikus beütésű nyitánnyal és a nézők véleménye szerint a szokásos ripacskodással kezdte, ugyanis négy kigyúrt, félmeztelen férfi hozta be a vállain. A versenyzők a döntő előtti adásban háromszor álltak a színpadra, a mentorok kedvenc elődöntős dalával, egy duettel és egy új számmal.
Először Nagy Richárd állt a közönség elé, aki rögtön lenyűgözte a mentorokat. Ahogy Szikora értékelésében elmondta, „nagyon nehéz lehet elmondani egy viccet kétszer, hogy hatásos legyen, de Ricsinek sikerült”. A fiatal fiú mentora, Alföldi Róbert pedig azt emelte ki, hogy a verseny alatt Ricsi felnőtt és végre meg tudta mutatni, mit is tud.
Horányi Juli fellépése előtti kisfilmjében elérzékenyülve mesélt mentoráról, Little G-ről, mint mondta, eszméletlen sok szeretetet és támogatást kapott a férfitól, aki mindig felemelte, amikor kezdett megrogyni. A dalával szintén elbűvölte a zsűrit és a nézőket.
- Olyan volt, mint egy tollpihe, ami csak úgy lebeg a levegőben és az ember csak nézi és nézi és nem tűnik fel neki, hogy eltelt három nap - foglalta össze véleményét Alföldi Róbert.
Little G annyit fűzött hozzá, hogy a dal kifejezte, milyen is Juli és mit képviselt, „olyan vagy, mint egy híd a viharos víz felett”.
Benji üzent egy kommentelőnek
Tóth Andi a játékos, pajkos oldalát csillantotta meg először, a testbeszéde, a gesztusai és a mimikája is igen kacér volt, ami különösen tetszett Little G-nek. A 15 éves lány után a 17 éves Benji következett, aki a nagy hatású Koncz Zsuzsa dallal készült ismét. A mentorok most is kiemelték, hogy hihetetlen, mennyire át tudja élni és mennyire érti a számot attól függetlenül, hogy még ennyire fiatal. A produkció után Benji szót kért és elmondta, volt egy ember, akinek szeretne üzenni.
- A Facebookon volt egy olyan hozzászólás, hogy én ezt a számot nem énekelhetem el, mert nem vagyok magyar és most azt akarom ennek az egy embernek üzenni, hogy de, jogom van, mert én is magyar vagyok - mondta.
A második körben egy új dalt hoztak a versenyzők, Horányi Julit személyisége átható erejéért dicsérték, míg Benjit azért, mert végre megérkezett a versenybe, az egyik legjobb előadását nyújtotta Adele dalával. Tóth Andiról pedig Geszti Péter is véleményt mondott, aki azt üzente a fiatal lánynak Szikora Róberten keresztül, hogy „határtalan tehetség”.
A duettek után az eredményhirdetésre került sor, ami nem várt izgalmakat és meglepetést okozott. Istenes Bence ugyanis először Benji nevét mondta ki, amire szemlátomást még ő sem számított, mivel eddig többször kényszerült párbajozni, egy hete például a Tha Shudras együttessel kellett megvívnia. Mivel azoknak kell párbajozni, akik a legkevesebb szavazatot kapják, ezért a papírforma szerint többen Benji kiesését várták.
Íme, a döntősök
Ha csak azt vesszük alapul, hogy a versenyzők közül Tóth Andi Facebook-oldalát kedvelik a legtöbben, nem meglepő, hogy a 15 éves lány is megküzdhet vasárnap a 25 milliós fődíjért. A Femina olvasói is rá szavaztak legtöbben.
Amikor Horányi Juli volt a harmadik, akit szólítottak, a lány összeesett a színpadon. Majdnem követte Alföldi Róbert is, aki térdére támaszkodva próbálta visszanyerni önuralmát, Nagy Ricsi pedig zokogott az eredmény miatt.
A műsor Facebook-oldalán a rajongók tudni vélik, hogy Ricsi a duettpartnere, Varga Viktor miatt esett ki, szerintük azzal, hogy az extravagáns előadóval énekelt, megásta a saját sírját.
Ahogy azt már megszokhattuk, a rajongók azonnal bundát szimatolnak a háttérben, ahogy azt egyikük le is írja - változtatás nélkül közöljük: „Hát nekem aztán mesélhet akárki, akármit, ez nem igaz, hogy a nézők döntöttek így! Akkora rajongótábora van, vicc, hogy bármelyik másikat elébe helyezték. Duma!” Többen azonban annak adtak hangot, mennyire örülnek, hogy kiesett, mert szerintük csak végig kiabált, nem is énekelt, „Varga Csaba klón”-nak titulálták.
Plusz kilóival is gyönyörű! Az RTL Klub sztárja csipkeruhában nyűgözte le a nézőket
Nézegess képeket!
ElolvasomAz egyik rajongó leírta azt is, az egyik bevásárlóközpontban találkoztak vele és Alföldi Róberttel, több rajongó is odafutott hozzájuk, hogy aláírást kérjenek és fotózkodjanak velük, azonban - ahogy a hozzászóló fogalmazott - Nagy Ricsi beképzelten elhajtotta a rajongókat.
Abban azonban megegyeznek a vélemények, hogy akik a legjobb négy közé jutottak, már nem veszíthetnek, hiszen már felfigyelt rájuk a szakma.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció