Az X-Faktor ciki fellépői! Még a mentoroknak is beszóltak

Videóval

Az X-Faktorban ismét voltak olyanok, akik a bírálat után sem ismerték el, hogy tehetségtelenek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor második válogatójában szép számmal voltak olyanok, akiket a tehetségkutatóban korábban már lesújtó kritikákkal hazaküldtek a mentorok, ám ez nem szegte kedvüket, idén is próbálkoztak.

A Párduc lányok név például sokaknak ismerős lehet: két évvel ezelőtt már megjelentek a válogatón, akkor az anya énekelt, a lánya táncolt. Továbbra is meggyőződésük, hogy bennük van az x-faktor, ezért új felállásban visszatértek. Ezúttal az anya helyett a lánya került előtérbe az Úgy szeretném meghálálni című dallal.

- Négyéves korában megnyert egy Ki mit tudot. Akkor én megjósoltam, hogy a 2013-es-as X-Faktort a lányom fogja megnyerni. És ez csak úgy jött magától - mondta az édesanya a bemutatkozó videóban.

Nagyot kellett azonban csalódnia, az ítészeket ugyanis csak nevetésre tudták sarkallni, dicsérő szavakat nem kaptak. Az anya azonban továbbra sem látta be, hogy híján vannak a tehetségnek, a mentorokat okolta a sikertelenségért.

- A lányom kapott estélyt, nagyon szépen levitte. Tóth Gabika bebújt a pad alá, mint hogyha ő jobb lenne, mint a gyerekem. Abszurdom, de nem jobb. Kiég nemsokára, és átveszi a helyét a lányom, és remélem, ide nem jön többet. Szemtelenek - mondta felháborodottan.

Nézd meg videókkal kiegészített képes összeállításunkban a legcikibb pillanatokat!

Még Tóth Gabi is flörtölt vele

A Fat Phoenix zenekar két tagja, Erdész Tamás, énekes és gitáros, valamint Gáspár Gergely dobos személyében befutott az idei X-Fakor két legjóképűbb versenyzője is. Nézd meg a második válogató emlékezetes fellépőit!

Íme, az X-Faktor legjóképűbb énekese! Még Tóth Gabi is flörtölt vele

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük