Tóth Andin kívül egy mentor se jelent meg az X-Faktorban: ezzel indokolták a hiányukat
Az X-Faktorban mindhárom férfi mentor hiányzott a stúdióból.
Tóth Andi volt az egyetlen, aki a mai X-Faktorban megjelent, miután Pápai Joci és Miller Dávid elkonferálta a négy mentort.
Mindez egy kis fricska volt a TV2-nek: ugyanis a Megasztárban nagy balhé volt, Curtis kijelentette, mivel már nincs versenyzője, nem fog megjelenni az élő show zsűrijében – ám végül mégis ott van az adásban.
X-Faktorban nem voltak mentorok
Az X-Faktorban először Tóth Andi vonult be a megszokott módon, majd a műsorvezetőkkel együtt poénkodtak azon, hogy hol vannak a fiúk – az egyetlen női mentor azzal viccelt, Majka azért nincs ott mellette, mert megunta, hogy ki kell húzni előtte a széket.
Végül kiderült, egy szándékos poénról van szó, ugyanis szépen sorban besétáltak a stúdióba a férfi mentorok.
Majka pedig burkoltan beszólt egykori zenésztársának, azt mondta, nincs értelme annak, hogy valaki azt állítsa, nem akar ott lenni valahol, közben pedig az ellenkezője igaz.
Tóth Andi levágatta köldökig érő haját: nem sült el jól a fodrászat
Mint kiderült, Tóth Andi évek óta nem vágatott dús hajkoronájából, Frohner Fecó azonban most kezelésbe vette.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














