Az X-Faktor női mentora mindenkivel összeveszett: ezért akadtak ki rá a zsűritársai
Az X-Faktor második válogatója során a három fiú összetűzésbe keveredett Herceg Erikával. Elképesztően feszült volt a hangulat.
Ha szeptember, akkor nemcsak az ősz, hanem az X-Faktor is elkezd dübörögni. A 11. szezon második válogatójához érkeztünk - ahogy a verseny ezen szakaszában mindig -, a mostani adás is bővelkedett drámában, feszültségben és nevetésben.
Mint az előző részben, most is vastaps fogadta a mentorokat. Puskás Peti kiszúrt egy különösen lelkes nézőt. Egy férfi az első sorban már akkor felállva tapsolt, mikor a többiek még csendben ültek. A nevét is megkérdezte, Áron egy csapásra lett közönségkedvenc.
X-Faktor 2022 - második válogató
Az első produkció mindenkit visszarepített a gyerekkorába: maga Hókuszpók sétált be a stúdióba, Sziamiau és Aprajafalva is jött vele, sőt Berkeszi János, azaz a Hupikék Törpikék főgonosza minden mentornak megmondta, melyik törp lenne a meséből. Gáspár Laci Törperős, ByeAlex Dulifuli, Herceg Erika Törpilla, Puskás Peti Törpojáca lett.
- Hatalmas csávó vagy, a családod büszke lehet rád. Ha nem is a produkciódra, de arra, hogy szereted őket. Látszik, hogy szereted őket, és ők is téged, mert nem állnának ott mögötted - utalt Gáspár Laci arra, hogy a férfit az egész családja elkísérte és támogatta.
Áron személye a műsor első részében fokozatosan egyre nagyobb teret kapott. Több produkcióba is bevonták, sőt egy ponton a zsűritagok kijelentették, ő az ötödik mentor.
Szentmiklósi Larion éneklése után értelmet nyert ez a titulus, Puskás Peti átadta a helyét, és hagyta, ő mondja el a véleményét a versenyzőről.
- Mindent átgondolva, sajnos ez egy nem - mondta ki az első és utolsó ítéletét az "ötödik mentor”.
A 19 éves Ivan Dominik Miller Dávidnál már a dalválasztásával kapott egy jó pontot, az ő egyik slágerével, a Süt a nappal érkezett. Az ítészeket is meggyőzte, négy igennel továbbjutott, ahogy Simon Örs is, akinek mind a négy mentor állva tapsolt.
Ezután a 17 éves Solyom Bernadett történetét ismerhettük meg, aki elmesélte, egy rossz élmény miatt nem sokon múlt, hogy abbahagyja az éneklést. Iskolai fellépésén elromlott a mikrofon, erre a közönség kinevette. Ezúttal nem nevetésre görbült a nézők és a mentorok szája, hanem leesett az álluk, olyan menő rapet nyomott le. Nem volt kérdés, csont nélkül ment tovább a táborba.
- Nagyon bejön, amit csinálsz. Látom, hogy introvertált vagy, nincs még elég önbizalmad. De, ha itt maradsz velünk, remélem, kapsz annyit, hogy még jobban kinyílj - dicsérte meg ByeAlex a látottakat és hallottakat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sokunk egyik kedvence a Tehetséges Mr. Ripley című film. Az olasz testvértrió az alkotás egyik betétdalát hozta el. A Bucca Brothers előadása közben az olasz életérzés garantált volt, utána pedig a továbbjutás is.
Aki veletek dolgozni fog, annak van egy ász a kezében!
Nem csak nevetésből nem volt hiány, olyan pillanatokban is bővelkedett az adás, amikor zsebkendőért kellett nyúlni. Boros Marcell oxigénhiánnyal született, kisagyi sérülésekkel, egyensúlyzavarral küzd. Élete 17 évében mássága miatt bántották és kirekesztették. Azért jelentkezett az X-Faktorba, hogy átadjon egy fontos üzenetet:
- A zenében és az életben mindenki egyenlőnek születik, és mindenki egyenlő.
A Reinkarnáció című saját szerzeménye után síri csend lett, majd tapsvihar tört ki a stúdióban.
Ezreknek, millióknak lehetsz példakép
- mondta Herceg Erika, Marci továbbjutása ezek után nem volt kétséges.
A 15 éves Sophia Kahnt is imádta mindenki, aki Adele Easy on me című dalával tarolt. Ahogy Miller Dávidot is, aki hirtelen beszaladt a tavalyról már ismerős Rambóhoz a színpadra, ugyanis a 29 éves építész az Aladdin Új élmény című dalát adta elő, amelynek magyar verzióját a műsorvezető énekelte a 2019-es remake-ben.
Az adás legfeszültebb képsorai kétségkívül azok voltak, amelyekben Puskás Peti és Herceg Erika ezúttal is egymásnak feszült. A szőke énekesnő hiányolta az énekestől azokat a bolondos pillanatokat, amiket az előző évadokban látott tőle. Különösen azt fájlalta, hogy nem ment fel táncolni a színpadra. Aztán fordult a kocka, amikor az egyik énekes fel akarta volna kérni táncolni, az énekesnő visszakozott. Az egészből óriási balhé lett, Herceg Erika ki is vonult a stúdióból.
Ne csináljatok belőlem bohócot, b**meg!
Mindegyikőjükkel összeveszett, mert úgy érezte, nem védték meg, amikor Nagy Krisztofer kellemetlen helyzetbe hozta. Kiakadásának meg is lett a böjtje, miután visszatért a stúdióba, kegyetlenül leintette az olyan produkciókat is, amelyeket mentortársai még hallgattak volna. Sorban küldte volna haza a versenyzőket, akiket a fiúk végül továbbjuttattak három igennel.
Gáspár Laci próbált volna nyitni felé, de mikor azt kérte az énekesnőtől, nézzen rá, az keményen annyit felelt, nem. Hosszú percekig volt kellemetlen a hangulat, végül DJ Papucs feat Janika duója törte meg a jeget. Puskás Peti és Erika eljárták a béketáncot, és öleléssel pecsételték meg a békülést.
Herceg Erika, az X-Faktor női mentora dögös fotókon
A diploma után fehérneműmodellként kezdett el dolgozni Kijevben. 2012-ben az ukrán és az orosz Playboyban is feltűnt. - Akkor az nagyon nagy szám volt, beindította a karrierem, de ma már nem biztos, hogy vállalnám. Nem szívesen nézem vissza azokat a fotókat, ha lehetne, ezt a fotózást kitörölném a múltamból. Azóta rengeteg fotózásom és címlapom volt az együttessel és szólóban is - vallotta be.
A Playboyban is szerepelt az X-Faktor új női mentora: dögös fotókon a szőke bombázó, Herceg Erika
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/X-Faktor