Puskás Peti már az X-Faktor elején beszólt az új női mentornak: kínos és szívszorító pillanatok váltakoztak
Az X-Faktor 2022-es évadának első válogatójában kóstolgatták egymást a mentorok, a fiatal versenyzők pedig sorra okozták a meglepetéseket.
Szombat este az első válogatóval elstartolt az X-Faktor immár 11. évada. A mentorcsapatot 2022-ben is ByeAlex, Gáspár Laci, Puskás Peti, illetve új női zsűritagként Herceg Erika alkotja.
Utóbbinak nagyon bejött a tapsvihar, amivel a mentorokat fogadta a stúdió közönsége. Közölte, imádja őket, még egy rövid táncot is lenyomott, mire a nézők a keresztnevét kezdték skandálni. „Fantasztikusak vagytok! Köszönjük szépen!” - díjazta a fogadtatást.
X-Faktor 2022 - első válogató
- Olyan még nem volt, hogy semmit se csináltam, és ennyit tapsoltak volna érte! - fűzte hozzá ByeAlex.
- És ráadásul, ugye, fogalmuk sincs, hogy ki vagy! - szólt be Erikának Puskás Peti.
- De rohadék a Puskás! - jegyezte meg erre ByeAlex.
Puskás Peti azt tippelte, az első versenyző, aki bejön a színpadra, a győztes lesz. A 45 éves Szabó Zoltán RapMan, aki három hónappal ezelőtt kezdett el rappelni, maga is azzal jött a tehetségkutatóba, hogy ő nyeri meg. „Mindenkit kipöckölök sorba, kismalac röfög a bokorba” - rappelte a színpadon, de nem jött be. A 20. percig várni kellett az első lenyűgöző hangú tehetségre.
A 18 éves Helfy Alexát állva tapsolta és szórta megnégy igennel a zsűri. Puskás Peti azt mondta neki, örökre emlékezni fognak a pillanatra, amikor bejött, és leénekelte a fejüket.
A szintén 18 éves Kiss Kevin saját, Csinibaba című dalával ugyancsak nagy sikert aratott. ByeAlex közölte, ez volt a kedvenc produkciója. Puskás Peti szerint ez volt a legeredetibb produkció, hat év alatt nem láttak egy ehhez hasonlót sem. Herceg Erika a 21. századi, magyar Elvis Presley-nek nevezte.
A 15 éves Lévai Dávid - Dawyd két céllal jött: megnyerni az X-Faktort, és elcsábítani Herceg Erikát. Egyelőre a produkcióra kapott egy igent tőle, illetve a három másik mentortól is. Az Oroszországból érkezett, 23 esztendős Zueva Ekaterina, aki egy éve tanul magyarul, és Herceg Erika dalával érkezett, szintén négy igennel jutott tovább a Táborba.
A 19 éves Gróf Kovács Péter, aki kis Grófo unokaöccse, olaszosan, dzsigolósan, speciálban hozott dalt. Úgy berekedt az előző esti kocsmában énekléstől, hogy a beszédét is rossz volt hallgatni, és az énekhangja sem volt jobb, Gáspár Laci egy idő után le is intette. ByeAlex gégegyulladásos Donald kacsának titulálta, három nemmel, és Puskás Petitől egy igennel hazaküldték pihenni.
A negyvenéves Tarsoly László nemcsak saját, hanem saját nyelven írt dallal jelentkezett az X-Faktorba, ami a 2022-es Bikicsunáj lett. Még az idei évadban eddig meglepően visszafogott Puskás Peti és Gáspár Laci is beszállt az éneklésbe. Nem volt egyértelmű, mi lett a sorsa, de Miller Dávid azt kiabálta be a színfalak mögül, hogy továbbjutott a Táborba.
A 18 éves Bedi Zsolt - Berry háromévesen került gyermekotthonba a testvérével, ahol 14 évig élt. Nemrég került ki, elkezdett dolgozni, és úgy gondolta, saját dallal egy próbát tesz az X-Faktorban: üzen vele az édesanyjának, akinek megbocsátott, ugyanakkor szeretné, ha tudná, milyen volt nélküle felnőni.
Gáspár Laci elsírta magát, ahogy a közönség soraiban is jó néhányan. Puskás Peti szerint néha nagyon meglepő helyről érkezik a tehetség, és Berryben van. A dal története jó volt, de az előadásmód nem - utóbbit a versenyző is elismerte. Herceg Erika nemet mondott, Puskás Peti és ByeAlex igent, majd igenjével végül Gáspár Laci is adott a fiatal srácnak egy esélyt.
A 2017-ben alapított, ötfős fiú zenekar, a Long Story Short! a pop punk stílust szeretné népszerűsíteni. ByeAlex közölte, szívesen segítene nekik, Puskás Peti szerint pedig bennük van az X, és ha meghallgatják a tanácsokat, kiváló zenekar lehet belőlük, így mindkettejüktől egy-egy nagy igent kaptak. Gáspár Laci szerint ez nem egy négyigenes produkció volt, így ő nemet mondott, Herceg Erikának viszont tetszettek, így továbbjutottak a Táborba.
Az első válogató legutolsó nagy meglepetése a 18 éves Bodrogi Enikő volt, akinek apai nagyszülei Bodrogi Gyula és Voith Ági. Mind a négy mentor állva tapsolta meg, négy igennel jutott tovább, Gáspár Laci és Puskás Peti is szeretné a csapatában tudni.
Herceg Erika, az X-Faktor női mentora dögös fotókon
A diploma után fehérneműmodellként kezdett el dolgozni Kijevben. 2012-ben az ukrán és az orosz Playboyban is feltűnt. - Akkor az nagyon nagy szám volt, beindította a karrierem, de ma már nem biztos, hogy vállalnám. Nem szívesen nézem vissza azokat a fotókat, ha lehetne, ezt a fotózást kitörölném a múltamból. Azóta rengeteg fotózásom és címlapom volt az együttessel és szólóban is - vallotta be.
A Playboyban is szerepelt az X-Faktor új női mentora: dögös fotókon a szőke bombázó, Herceg Erika
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Magyarország