Vérig sértették mentortársai Gáspár Lacit - Kiss Ramóna mentette meg az adást

Az X-Faktor harmadik válogatója is tartogatott kellemes és kellemetlen meglepetéseket.

x-faktor-2017-cover-1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor harmadik válogatója felszabadult és mókás pillanatokkal kezdődött: elsőként Rafael Zsolt lépett a színpadra, akivel nem bántak kesztyűs kézzel a mentorok, habár ügyetlen előadásával sikerült nagy derültséget okoznia. Az általános iskolai asszisztens egy Maroon 5 dalt énekelt el, nem nagy sikerrel: Puskás Peti szerint ezek után már nem csak a kollégáit, hanem az iskolai csengőt is helyettesítheti majd, Radics Gigi pedig azt mondta neki a végén, hogy ez a legvidámabb nem, amit valaha bárkinek is adott. 

Ahogyan Rafael Zsoltnak, az őt követő fellépőknek sem sikerült tehetségükről meggyőzniük a zsűritagokat: Kassai Krisztina, Csáki Edina, Horváth Mónika és Szökőcs Dániel is szerencsét próbált, ám hiába, mert mindannyian elvéreztek az RTL Klub tehetségkutató műsorának színpadán, a kemény és őszinte kritikákra viszont egyáltalán nem voltak felkészülve.

A Felvidékről érkezett Pál-Balázs Karmen volt az első, aki hallatán végre felcsillant a mentorok szeme, a 18 éves tanuló Lady Gaga Million Reasons című dalának erőteljes és érett előadásával nyűgözte le őket, meg is kapta rögtön a négy igent. De a mentoroktól előtte komoly dicséreteket kapott: "fantasztikus vagy", mondta neki Gáspár Laci, mire Puskás Peti hozzátette, hogy "bitang jó hangod van", amivel senki nem vitatkozott.

Nagy Bettina és párja, Kajli László furán kezdte, a Monorról érkezett énekes-gitáros duó női tagja ugyanis egy törölközőt csavart a mikrofon köré, mivel elmondása szerint születése óta izzad a tenyere. Még el sem kezdték a Kiss Me című dal előadását, de a mentorok közül ByeAlex és Gáspár Laci máris összekapott, amiről a fiatalabb mentor tehetett, Alex ugyanis azzal viccelődött, hogy Gáspár Laci teste is izzad, mire Radics Gigi annyit fűzött hozzá, hogy ezt érzik is. Bettina és László produkciója a növekvő feszültség ellenére meggyőzte a mentorokat, de Gáspár Lacit addigra sikerült vérig sértenie a kollégáinak, a helyzetet pedig Puskás Peti csak tovább rontotta, ő ugyanis azzal próbált viccelődni, hogy Gáspár Lacinak szerinte még a szemgödre is izzad.

Magosi Viktória 17 éves tanuló különleges hangszíne miatt három igennel jutott tovább, ahogyan Lakatos Krisztiánnal és Kiss Dániel rapperrel is találkozunk még az X-Faktor Táborában. A fellépők közötti szünetekben ByeAlex hiába próbált kibékülni Gáspár Lacival, ő kerek-perec felszólította a műsor készítőit, hogy kapcsolják be a légkondicionálókat. "Laci, ne tedd már tönkre ezt a forgatást, csak vicceltem, nem akartalak megbántani", kérlelte őt ByeAlex, de a stúdióban hamar megfagyott a levegő, mivel ByeAlex többszöri bocsánatkérési kísérlete sem jött be. Gáspár Laci békíthetetlennek tűnt, még Radics Giginek sem sikerült rávennie, hogy folytassák az adást.

Mindenki tanácstalan volt, hogy mit is tehetnének ebben a szorult helyzetben. Kiss Ramóna ekkor lépett közbe, hogy felvidítsa Gáspár Lacit, és ő is a színpadra lépett, mintha csak az egyik versenyző lenne. Postássy Juli Puszi Nyuszi című dalával és bájos táncával néhány perc alatt sikerült megnyugatnia Gáspár Lacit, aki a meglepetéstől és Kiss Ramóna mérhetetlen kedvességétől hamar kibillent sértettségéből.

Troll Zoltán Roland nem jutott tovább, de neki is sikerült jó hangulatot teremtenie a színpadon. "Elképesztően rossz volt", mondta Radics Gigi Szabó Eszternek, aki szintén négy nemmel esett ki. A műsor félidejénél utánuk azok a versenyzők kerültek sorra, akiknek a produkcióját hamar félbeszakították a mentorok. 

"Végre egy zenekar jön", mondta ByeAlex, amikor a Radio Mobster nevű együttes a színpadra lépett, előadásukkal pedig sikerült meggyőzniük a mentorokat, hogy nekik is ott a helyük a Táborban. "Úgy éreztem magam, mint egy koncerten, köszönjük", lelkendezett Radics Gigi, Puskás Peti szerint az eddigi legjobb zenekar ők, akiket ebben a műsorban látott. A Radio Mobster mellett a békéscsabai Chain Bridge Pop, a KISS együttest megidéző szerelésben heavy metalt játszó Peaks of Kings, a csíkszeredai L.S.D. nevű formáció, az érdi Applebanger és a pécsi Diary is továbbjutott.

Nagy Krisztián Nagyhalászból érkezett, a 19 éves éttermi kisegítőként dolgozó srác pedig óriási hatást gyakorolt mindenkire: Nagy Richárd Belehalok című dalának átélt előadása a műsor csúcspontját jelentette. "Annyira imádtam, ahogyan átszellemültél, itt a helyed", méltatta Radics Gigi. Bereznay Dániel 17 éves tanuló egy szerelmes balladát énekelt, Gáspár Laci pedig rögtön a szívébe zárta. Berta Dániel egy seprűből készített elektromos gitárral érkezett, ám nem csak a furcsa hangszerrel, hanem a The Black Keys együttes Lonely Boy című dalának remek előadásával is meglepte őket – négy igennel jutott ő is tovább, mint a többiek. 

Erdős Viola a tetoválások és fültágítók mellett kettévágott nyelvét is megmutatta a mentoroknak, előadása után ByeAlex pedig rögtön lecsapott rá, és kijelentette, hogy szívesen foglalkozna vele. Rajta kívül az M&M együttes is továbbjutott, a műsor utolsó katartikus pillanatát pedig Riccónak és Klaudiának köszönhettük, akik egy nehéz Sam Smith-dallal vettek le mindenkit a lábáról. "Ez volt a legbitangabb éneklés, amit valaha hallottam", adott hangot elképedésének ByeAlex, de rajta kívül mentortársai és a vendégek is állva tapsolták meg őket.

Micsoda bombanő! Gáspár Laci felesége után Dubaiban is megfordulnak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük