A 2011-es Való Világ szőke bombanője volt: VV Kinga ma barna hajú édesanya
2011-ben szőke bombázóként ismerhették meg a tévénézők, Kutai Kinga azonban mára teljesen megváltozott.

VV Kingát, azaz Kutai Kingát 2011-ben, a Való Világ ötödik szériájában ismerte meg az ország. A szókimondó, szőke bombázóból mára barna hajú édesanya lett.
Kutai Kinga 2024-ben
Az utóbbi 13 év rengeteg változást hozott Kutai Kinga számára, a legnagyobb kétségkívül az, hogy 2018 júliusában megszületett kisfia, Beni. Az óvodás kisfiú hallásvesztéssel jött a világra, sebészeti úton implantátumot is kapott, hogy megkönnyítsék életét.
Amellett, hogy Beni sajátos nevelési igényű gyermek, édesanyja az RTL Reggeli műsorában elmondta, nagyon magabiztos, vagány kissrác, aki könnyen barátkozik, így idén nyáron már napközis táborba is megy.
- Heti három fejlesztésre járunk a mai napig, illetve most egy gyerekpszichológus is segíti a hétköznapjainkat, úgy éreztem, hogy az ő lelki egyensúlyának is szüksége van erre - számolt be Beniről, aki vele tartott a Reggeli stúdiójába.
- Volt egy hosszabb idő az életemben mostanság, egy tíz hónap, mikor szerettem volna visszatalálni önmagamhoz, illetve egyedül voltam. Volt egy hosszabb párkapcsolatom, ami után úgy éreztem, hogy kicsit szeretnék egyedül lenni. Szükségem is volt erre az időre, hogy most eljussak arra a pontra, hogy megismerkedtem egy csodálatos férfivel, és nagyon boldog vagyok mellette - mondta Kutai Kinga kamerák előtt, majd hozzátette, új párja már ismeri Benit, sőt neki is van három gyermeke, és csodálatos apa, így kisfia jó mintát kap.
Rá sem ismerni VV Krisztire: a győztes a Reggeliben új külsővel jelent meg
Karnics Kriszti elképesztő változáson ment keresztül.
ElolvasomCover-fotó: RTL

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció