A ValóVilág1 gyönyörű Ágija 42 évesen így néz ki: már 10 éve Angliában él
VV Ági, vagyis Kégl Ági nem bánta meg, hogy 2013-ban Angliába költözött.
VV Ági, vagyis Kégl Ági nevét a 2002 őszén indult ValóVilág első évadában ismertük meg. A 21 éves, székesfehérvári, gyönyörű és kedves lány hamar nagy rajongótáborra tett szert. 85 napot töltött a villában, a hatodik helyen végzett.
Tavaly Óriáskerék címmel könyvet írt életútjáról, de ezt leszámítva kerüli a rivaldafényt, ritkán áll kamerák elé - már csak azért is, mert tíz éve Angliában él.
VV Ági 2023-ban
Kégl Ági párjával és kisfiukkal 2013-ban költözött Angliába. Áron édesapjával hamarosan elváltak útjaik, és egyedülálló anyaként kellett helytállnia.
- Nagyon húzós volt az első négy év, de aztán az élet végül egyensúlyt teremtett, lett egy nagyon szerethető, fenntartható, nagyon nyugis életünk, amiért nagyon hálás vagyok. Én már nem adnám fel ezt a nyugalmat. Ez egy alvó város, ahol nagyon jól, nyugisan lehet élni, és csodálatos helyeket lehet elérni a természetben s tíz perc alatt - mesélte a Fókusznak.
Immár kamasz fiával a London központjától mindössze egyórányi vonatútra található kisvárosban, Maidenheadben lakik, amit Budafokhoz vagy Budaörshöz hasonlítana. Egy megyébe tartoznak a Windsor kastéllyal.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egy klasszikus angol sorház földszintjén élnek zöld környezetben, sok virág között, a közelükben két nagy park és a Temze található, a folyóban sokakhoz hasonlóan Kégl Ági is szívesen űz vízisportokat.
Áron hat és fél éves volt, amikor kiköltöztek Angliába, és akkoriban még ADHD-val (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) küzdött. Egy kis iskolába került, ahol segítettek neki a nyelvtanulásban és a felzárkózásban is. Angliában a gyerekek fiatalabban kezdik az iskolát, mint Magyarországon, és nem 18, hanem 16 éves korukig járnak középiskolába.
A fiúnak a Fókusz ottjártakor éppen a magyar érettségihez hasonló vizsgákat kellett letennie. A komputeres grafika, az angol és az irodalom érdekli leginkább, már tízévesen megjelentek versei.
Kégl Ági öt éve marketingmenedzserként dolgozik egy cégnél, korábban újságíróként dolgozott, de ebben a szakmában nem látott továbblépési lehetőséget. Úgy érzi, megtalálta Angliában a számításait, a munka mellett jobban van ideje magára és a fiára.
- Hétfőtől szerdáig az irodában dolgozom, csütörtökön és pénteken pedig itthon. Ha az idő engedi, hétvégén kirándulunk a környéken és sokat kutyázunk.
VV Györgyusz egykor és ma
A Való Világ legelső, 2002-es évadában ismertük meg, a 30. születésnapját a villában ünnepelte. A műsor után a szőke nő eltűnt a rivaldafényből.
VV Györgyusz a Való Világ1 szőke bombázója volt: 50 évesen így néz ki
VV Györgyusz a Való Világ első évada után nem sokkal eltűnt a rivaldafényből.
ElolvasomCover-fotó: RTL/ValóVilág
OLVASD EL EZT IS!