
Pedig mindjárt szül! A magyar énekesnő olyat tett, amit nem vártál volna tőle
Völgyesi Gabi énekesnő és férje január közepére várják a babát.

Január közepére várja első gyermekét a Unique együttes 14 éve egy párt alkotó két sztárja, Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám. A nevek között még nem tudtak dönteni, de a baba nemét elárulták a TV2 Mokka című műsorában.
A 34 éves énekesnő kisfiút hord a szíve alatt. Aktuálisan a Martin szerepel a felmerülő nevek listájának első helyén, de volt, hogy az Álmos aratott nagyobb tetszést. Igazából még nem szerettek bele egyik névbe se, de remélik, ha majd megpillantják a kisbabát, eldől, hogy fogják hívni.
A terhesség alatt sem pihent
Völgyesi Gabi áldott állapotban sem lassított a tempón. Októberben tartották a Unique 2011-es utolsó koncertjét, az énekesnő decemberig az utolsó jogi szakvizsgára készült, három héttel ezelőtt pedig még klipet forgattak.
Az együttes pörgős zeneiségéhez igazodó videóban azonban nem akarták a babapocakot túlságosan kihangsúlyozni.
- Az volt a terv, hogy nagyon ne láttassuk azt, hogy terhes vagyok, de ne is titkoljuk. Mivel azonban a dal és a klip is a boldogságteli pillanatokról szól, azt gondoltuk, ami látszik, az bőven belefér. Az én életszakaszomban ugyanis ez az állapot szintén boldogságteli - mondta az énekesnő.
Könnyű volt ráhangolódnia az anyaságra
Az elmúlt hónapok mozgalmas pillanatai ellenére Völgyesi Gabinak volt ideje ráhangolódnia arra, hogy anyává válik. A bababútorok és -ruhák beszerzésével nem kellett bíbelődnie, azokat ugyanis egy barátnője kölcsönözte neki.
Lelkileg az is nagy támogatást jelentett, hogy húgával majdnem egy időben kerültek áldott állapotba, ami régi vágya volt a testvérpárnak. Dóra három-négy hónap előnyt élvezett, így ő már világra hozta második gyermekét, aki szintén kisfiú lett. Ő egyébként egy vérbeli magyar nevet kapott, Hunornak nevezték el.
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
Fotó: RTL Klub/Bársony Bence