Vitray Tamás porig alázta! Friderikusz el is sírta magát

Vitray Tamás és Friderikusz Sándor 40 éve ismerik egymást, dolgoztak együtt, de sohasem voltak barátok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

A héten ismét terítékre került a Vitray Tamás és Friderikusz Sándor között feszülő ellentét.

Egy múltbéli összetűzés és sérelem is a középpontba került, aminek révén érthető, miért tisztelik ugyan, de nem kedvelik egymás.

Vitray porig alázta Friderikuszt

Vitray Tamást egy interjú során a Bors nemrég arról is megkérdezte, szerepelne-e az Összezárva Friderikusszal című műsorban, mire közölte, nem aludna együtt egy celebbel sem.

- Friderikusszal nem vagyunk haragban, de ki ő? Nem ismerem - tette hozzá.

Később annyit fűzött hozzá a megjegyzéséhez, hogy természetesen ismeri Friderikusz Sándort.

A mondatot úgy is értelmezhetjük, tisztában van a munkásságával, de nem barátok. Sérelem mindkét felet érte, Fridi egy 2008-ban adott interjúban mesélt arról, hogy a tévés legenda hogyan alázta porig 28 évvel korábban.

A húszas évei elején járó Friderikusz akkoriban riporterként dolgozott, és Vitray egy rosszul sikerült anyaga miatt az egész szerkesztőség előtt torkolta le. Ezt követően Fridi tíz percig sírt a Magyar Televízió előtti téren - idézte fel a Best magazin.

Amikor Friderikusz Sándor pár nappal később megkérdezte Vitray Tamást, miért mindenki előtt alázta meg, a legendás tévés azt válaszolta: "Mert így biztosan megtanulod."

Legendás magyar sztárházasságok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: SportKlub/Sajtóklub, TV2 Sajtószoba

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük