Vitray Tamás 36 évvel fiatalabb felesége: tragédia vetett véget opera-énekesnői karrierjének
A tévés legenda negyedik felesége kénytelen volt abbahagyni az éneklést.
Vitray Tamás még februárban mondta ki a boldogító igent, méghozzá egy dupla esküvőn. Negyedik feleségével idilli kapcsolatban élnek, holott egyikük sem gondolta volna, hogy ez még előfordulhat. Annak idején Ivens Éva opera-énekesnő volt, ám sajnos fel kellett áldoznia karrierjét egy tragédia miatt.
Vitray Tamás felesége opera-énekesnő volt
Vitray-Ivens Éva korábban opera-énekesnő volt, a tévés pedig hallotta is énekelni évekkel ezelőtt, ám akkor még nem sejthette, hogy életük egyszer majd össze fog forrni. Az egykori énekesnő életében egy tragédia vetett véget akkori karrierjének, melyről a Story magazinnak mesélt.
- Ami a korábbi életemet illeti, a két gyerekem két apától született. A második férjem hirtelen meghalt, és én ott maradtam a két gyerekkel. Nagyon nehéz volt, összeomlottam, olyannyira, hogy az énekléssel is fel kellett hagynom - árulta el a szívszorító történetet.
Megismerkedésükkor Éva még együtt élt két gyermekével, akik azóta már kirepültek a családi fészekből. A feleség azt is elmesélte, hogy elsőként avatta be őket, amikor kezdett komolyra fordulni a kapcsolat, gyermekei pedig rögtön elfogadták, hiszen számukra az a legfontosabb, hogy édesanyjuk boldog legyen.
- Amikor az embernek meghal a férje, és ott marad két gyerekkel, és áll a lábán, azt mondják rá, micsoda erős nő. De én már nem akartam erős nő lenni, csak szerelmes, boldog és jó feleség. Hogy az lehessek, amire igazán teremtettek, ízig-vérig nő. A férjem számomra a tökéletes férfi, szerelmes vagyok - részletezte a lapnak.
Gina Lollobrigida ki nem állhatta Vitray Tamást: ezért sértődött meg rá
Vitray Tamás egyértelműen érezte az utálatot Gina Lollobrigida felől. Az olasz dívánál nagyon kihúzta a gyufát.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTI/Czimbal Gyula
OLVASD EL EZT IS!