Vincze Lilla 56 évesen is gyönyörű - Friss fotókon a Napoleon Boulevard énekesnője

Vincze Lilla már több mint 30 éve koncertezik, és ma is elbűvölően néz ki.

vincze-lilla-cover-1

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vincze Lillát a nyolcvanas évek közepén szerette meg az egész ország, miután 1985-ben megalakult a Napoleon Boulevard, amely az évtized egyik legsikeresebb hazai zenekara lett. Olyan örökzöld slágereket köszönhetünk az együttesnek, mint például a Júlia nem akar a földön járni, amely 1988-ban az év dala lett, az albumból pedig 300 ezer példány fogyott el.

Az 56 éves énekesnő a közelmúltban a Duna TV-n futó Család-barát című műsor vendége volt, ahol elénekelt egy dalt, és mesélt a Napoleon Boulevard elmúlt éveiről, fellépéseiről és saját terveiről is, hiszen a koncertezés mellett nagy hangsúlyt helyez a tehetségek képzésére is.

vincze-lilla-csalad-barat-2017-08-29
Fotó: MTVA/Család-barát

- 2010-ben a Syma csarnokban megünnepeltük a Napoleon Boulevard fennállásának 25. évfordulóját. Azóta folyamatosan és megújulva koncertezünk, ami azt jelenti, hogy történtek tagcserék, és koncepciót is váltottunk több alkalommal. A zenekar jelenlegi felállásában három generáció képviseli magát - mesélte büszkén Vincze Lilla, majd azt is elárulta, hogy milyen más elfoglaltságai akadnak az éneklés mellett.

- Az eredeti foglalkozásom énektanár, amit imádok, szóval amikor csak időm engedi, akkor tanítok. Idén például Martfűn volt egy zenei táborom, ami jövőre is lesz, csak egy másik különleges helyszínen. Emellett magántanárként is oktatok, illetve van egy művészeti klubom a Benczúr Házban, ami október 20-án újraindul - árulta el a Napoleon Boulevard énekesnője, aki 56 évesen is gyönyörűen néz ki.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Ezt is szeretjük