Veréb Tamás eljegyezte gyönyörű kedvesét: most jelentették be az Instán
Veréb Tamás megkérte párja, Koltai Vivien kezét.
Veréb Tamás első házassága hét év után válással végződött még 2021-ben. Azóta újra rátalált a szerelem Koltai Vivien személyében, akivel most szintet is lépett a kapcsolatuk.
Veréb Tamás eljegyezte párját
A színész-énekes ugyanis megkérte gyönyörű párja kezét, aki igent mondott. A fantasztikus hírt Instagram-oldalukon jelentették be, három csodás fotóval.
„Ez egy nagy kövér IGEN” – írták a poszt mellé egy szív ikonnal fűszerezve.
Az első képen a szerelmespár egy boldog ölelésben forrt össze, a második fotón a jegygyűrűt is megmutatták, a harmadik felvételen pedig szinte kézzel fogható a boldogságuk. A fotókat a kép jobb oldalán látható kis nyílra kattintva tudod megnézni.
A poszt alatt azonnal érkeztek a gratulációk és a jókívánságok, többen pedig annak is hangot adtak, hogy milyen szép együtt a jegyespár.
Kárász Róbert titokban eljegyezte 14 évvel fiatalabb párját: Barbara ilyen gyönyörű volt a közös fotójukon
Kárász Róbert és Barbara már nyár óta jegyben járnak.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció