Ma 72 éves Venczel Vera - Az Egri csillagok Vicuskája ma így néz ki

Ma ünnepli születésnapját Venczel Vera színésznő.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Ma ünnepli születésnapját Venczel Vera, aki 1946. március 10-én született Budapesten. Gyerekkora óta színésznőnek készült, még csak gimnazista volt, amikor első két filmjében játszott: Máriássy Félix 1963-as Karambol és Esztergályos Károly 1964-es Egy csónak visszafordul című alkotásában.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke, Pártos Géza a Madách Színház rendezőjeként szívesen látta volna saját anyaszínházában, de Venczel Vera végül 1968-as diplomaosztója után a Vígszínházat választotta, melynek máig hű tagja. Várkonyi Zoltán már akkor szerepeket adott neki a teátrumban, amikor még csak másodéves volt, a főiskola harmadik-negyedik évében már rendszeresen játszott a Vígben, emellett forgatott a Filmgyárban, és tévészerepekben is láthatta a közönség.

Várkonyi Zoltánnak köszönheti azt is, hogy elindult a mozis karrierje: az 1966-os Kárpáthy Zoltán után az 1968-ban bemutatott Egri csillagok is hatalmas siker lett, Venczel Vera máig legismertebb filmszerepe az abban játszott Vicuska. 

Videónkban megnézheted, hogyan változott a ma 72. születésnapját ünneplő Venczel Vera az évtizedek során. 

2017. augusztus 14-én a Tolnay Klári Emlékházban, Mohorán tartották az Egri csillagok című magyar nagyjátékfilm forgatásának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényt, melyen a kultikus történelmi magyar film több legendás színésze is részt vett.

50 év után újra együtt az Egri csillagok színészei - Venczel Vera még mindig ragyog

Nézegess képeket!

Elolvasom

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük