Vecsei H. Miklós gyermeke már féléves: párjával egy erdő melletti házban nevelik
Vecsei H. Miklós és felesége igazán idilli környezetben neveli féléves kisfiukat.
Vecsei H. Miklós a Pál utcai fiúk színdarab és a Semmelweis film sztárja fél éve már apai szerepben is tetszeleg.
Vecsei H. Miklós gyereke
A 32 éves Vecsei H. Miklós élete fél évvel ezelőtt gyökeresen megváltozott, ekkor született meg ugyanis első gyermeke. Ugyan a színész nagyon privát módon kezeli magánéletét, most a Nagyasztalon című YouTube-műsorban elárulta, egy erdő melletti házban él feleségével és gyermekével, az idillhez pedig egy kutyus, valamint saját kis zöldségeskert is hozzájárul.
Kiemelte, jelenleg az életében a legnagyobb prioritás, hogy minél több figyelmet tudjon szentelni kisfiára, éppen emiatt hálás azért is, hogy munkahelyén, a Nemzeti Színházban is elkerülik a konfliktusok, körbelengi a nyugalom – számolt be a Story.hu.
A színész kitért a színházi szakma nehézségeire, úgy véli, egyre nehezebb reagálni a világ felgyorsult ritmusára, hiszen mire a próbák véget érnek, már aktualitását veszti egy adott téma. Éppen emiatt nyúlnak vissza a rendezők gyakran az ógörög drámákhoz, melyek sokszor ma is érthető következtetéseket vonnak le az emberi természetről.
Caramel emeletes háza kívül-belül gyönyörű: nagyon szép helyen lakik családjával
Caramel és családja egy éve költöztek be az álomházukba. Mutatjuk, milyen szép az otthonuk.
ElolvasomCover-fotó: Index/Fekete István
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















