Luxus Vivi férje szörnyen kínos dolgot művelt - Élő adásban derült ki
A Reggeli adásában derült ki, mit művelt Vasvári Vivien férje a hétvégén.
Vasvári Vivien a hétvégén ünnepelte 28. születésnapját, a szőke szépség együtt bulizott a barátaival egy budapesti szórakozóhelyen. Az ünneplés hajnalig tartott, ám Vivien és férje, Fecsó hazajutása elég kalandosra sikeredett, derült ki a Reggeli keddi adásában.
Fecsó bosszút állt a pizzafutáron
A házaspár egy olyan társasházban lakik, melyhez sorompó is tartozik, amikor viszont hajnali ötkor próbáltak beállni az autójukkal, nem tudtak, mivel egy pizzafutár állta el az útjukat. A futár nem tartózkodott a kocsijában, Fecsó ezért úgy döntött, hogy bosszút áll a futáron, és körbevizeli az autóját, elmondása szerint a motorháztetőt és a hűtőrácsot célozta meg. Időközben a futár visszatért az autójához, és pont szemtanúja volt annak, mit is művel Fecsó.

- A közepénél kijött a futár, először föl sem fogta, hogy mi történik, aztán pipa lett, elkezdett telefonálni, hogy akkor felhívja a rendőrséget. Én erre mondtam, ha sokat magyarázol meg hívogatsz, akkor rá is tojok a kocsira - emlékezett vissza a kínos jelenetre Fecsó.
- Én azt hittem, hogy ők összeverekednek ott amúgy - jegyezte meg Vasvári Vivien.
Fecsó hozzátette, a pizzafutár tényleg meg akarta verni őt először, de szerencsére végül nem esett senkinek sem baja.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció













