Fotókon Várkonyi András színésznő lánya - Le se tagadhatná Vili bácsit
Várkonyi Andrea már együtt is színpadra lépett édesapjával.

Várkonyi András már 1975 óta a pályán van, a szélesebb közönség azonban csak a kilencvenes évek végén ismerte meg, miután megkapta Kertész Vilmos szerepét az akkor induló Barátok közt című sorozatban. Vili bácsi megformálójáról talán kevesen tudják, hogy fiatalon nősült, és van egy lánya, akiből mára elismert színésznő lett.
Várkonyi Andrea 1979. május 19-én látta meg a napvilágot, és 1998-ban végezte el a Budapesti Operettszínház mesterkurzusát. Az ezredfordulót követő években a Békés megyei Jókai Színházban lépett fel, 2004 óta pedig a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. A színházi szerepek mellett rendszeresen szinkronizál is, tíz évvel ezelőtt pedig saját társulatot alapított.
2007-ben Plásztán Anett és Czakó Ádám színművészekkel hozta létre a Két szoknya egy nadrág társulatot, akikkel országszerte rendszeresen fellépnek. Várkonyi Andrea saját bevallása szerint egyébként gyerekkora óta színésznő akart lenni, aminek az édesapja eleinte nem igazán örült, de aztán áldását adta a dologra, azóta pedig több darabban is együtt szerepeltek már.
- Sokszor látott engem gyerekként a színpadon, várható volt, hogy megtetszik neki. Amiben tudtam, persze, segítettem, és ma már nagyon boldog vagyok, hogy együtt játszhatunk - nyilatkozta Várkonyi András 2014-ben a Blikknek.
Képes összeállításunkban megnézheted Vili bácsi lányának fotóit, akire joggal nagyon büszke az édesapja.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- hajas lászló