Agyára ment a barátnője! A magyar énekes meglepő dolgot nyilatkozott

Vallomás

Varga Viktor énekes eleinte ki nem állhatta szerelmét, Cinthyát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Varga Viktornak már hónapok óta új barátnője van, ám kapcsolatuk nem volt szerelem első látásra, kölcsönösen ki nem állhatták egymást, idegesítőnek találták a másik kinézetét és viselkedését.

Aztán számos találkozást követően mindkettejük számára érthetetlen módon az ellenszenv átfordult kölcsönös szimpátiába, majd szerelembe. 

Szóhoz sem jutott

A Csillag Születik felfedezettje számára már az első személyes találkozáskor is ellenszenves volt Cinthya, aki akkor vált ismertté, amikor a Győzike Show-ban vad képeket készített Evelinről, mégis kikérte a véleményét egyik képéről. A 24 éves énekes-dalszerzőről ugyanis köztudott, hogy kreativitását szívesen éli ki a festésben és a fotózásban is.

- Hihetetlen, mennyit beszél, én szóhoz sem tudtam mellette jutni. Erre mondtam, jó, találkozzunk holnap, meg azután és azután is, hogy el tudja mondani azt, ami beleszorult - idézte fel Varga Viktor az első találkozást az RTL Klub Reflektor című műsorában.

A találkozások egymást követték, és a sok idegesítő tényező ellenére idővel mindketten biztosak lettek abban, hogy már nem csak barátság, ami alakulóban van közöttük.

- Eleinte nem tetszett, hogy piercingjei vannak, nem is egy, több van az arcán. Tetoválásai is vannak. Én eleve nem szeretem a tetoválásokat magamon sem, nemhogy egy nőn, de ezek valahogy hozzá tartoznak most már a testéhez. Ami még nem tetszett, hogy korábban rózsaszín volt a haja, de ezt tőlem függetlenül, a megismerkedésünk előtt egy hónappal változtatta meg, azóta szőke - mesélte.

Ismét laza lett

Bár új barátnője irigylésre méltó alakkal rendelkezik, természetesen a külseje mellett a belső értékei is fontosak szerelme számára.

A magyar tehetségkutatók felfedezettjei

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Nagyon izgalmas elméje van, kicsit olyan, mintha ugyanazt az agyat kapta volna meg, mint én, csak ő jobban pörög. Neki kétszer olyan gyors a tempója, mint nekem - árulta el.

Az is tetszik neki új barátnőjében, hogy az partner az ő hirtelen elképzeléseiben, döntéseiben. Ha kitalálja, hogy pakoljanak, és menjenek  Horvátországba, akkor a lány ebben hezitálás nélkül benne van.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Úgy érzi, Cinthya mellett ismét laza lett, nem érdekli mások véleménye, és megjött az önbizalma. Természetesen énekesi karrierjét sem hanyagolja, sőt, három albumon is dolgozik egyszerre.

Fotó: Facebook/Varga Viktor

Ezt is szeretjük