54 évesen elhunyt a magyar színésznő: gyors lefolyású betegség okozta Varga Veronika halálát

Varga Veronika francia-magyar színésznő halálhírét családja tudatta.

Varga Veronika elhunyt

54 éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő - tudatta családja vasárnap az MTI-vel.

A francia és magyar nyelven párhuzamosan dolgozó színésznőt gyors lefolyású, súlyos betegség után szombaton érte a halál Párizsban.

Varga Veronika elhunyt

Varga Veronika 1969. június 10-én Budapesten született, gimnazistaként A Cég nevű alternatív rockzenekarban énekelt, s szerepelt Tímár Péter Moziklip című filmjében.

Érettségi után Brüsszelben bébiszitterkedett, majd a második évben jelentkezett a színművészetire. Felvették, két évvel később jelentkezett a párizsi Színművészeti Egyetemre, ahova szintén bejutott, és le is diplomázott. 

varga-veronika-szineszno
Fotó: Profimedia

- Nagyon nehéz oda bekerülni, így azért bevallom, nem gondoltam, hogy sikerülhet. Ennek ellenére bejutottam, mégpedig az egyik legmagasabb pontszámmal, és az egyetlen nem anyanyelvű diákként - mesélte 2020-ban a Marie Claire magazinnak

Az 1994-ben a számos díjat elnyerő Emilie Müller című francia kisfilm címszerepével robbant be a francia köztudatba. Ugyanebben az évben játszotta első filmes főszerepét Philippe Noiret oldalán a Párizs királya című alkotásban, amelyet Dominique Maillet rendezett. Ezt számos mozi- és tévéfilm, valamint sorozat követte (Maigret, Vaják), többek között férje, Eric Barbier alkotásai (Szabad légkör, A kígyó, A gyerekkor földje). 

Egyik legjelentősebb színpadi szerepe Racine hősnője, Phaedra volt, amelyet a 2000-es évek elején több évadon keresztül játszott Franciaországban és a világ több országában.

Varga Veronika az Akik maradtak című filmben Vidákné szerepében.
Varga Veronika az Akik maradtak című filmben Vidákné szerepében.
Fotó: Profimedia

Varga Veronika az elmúlt években több magyar filmben is szerepelt: a 2019-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt művek szűkített listájára felkerült Akik maradtak című alkotásban Vidáknét alakította. Főszerepet kapott a 2021-ben forgatott, Űrpiknik című nagyjátékfilmben, valamint látható volt Madarász Isti Átjáróház című művében és Dombrovszky Linda Újjászületés című kisfilmjében.

- Volt egy nehezebb periódusom, amikor fontolgattam, hogy hazajövök. Ekkor Szabó István rendező azt javasolta nekem, hogy maradjak csak ott, mert „francia színésznő ritkán lesz egy magyar lányból” - árulta el a Marie Claire-nek.

Varga Veronikát szülei, férje és két lánya gyászolja. Budapesti temetéséről később intézkednek.

Cover-fotó: Profimedia

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük