Varga Miklós lánya gyönyörű tini lett – A 17 éves Vivien apja nyomdokába lépett

Varga Miklós lánya, Vivien az apjára ütött. Ő is énekel és színészkedik.

Varga Miklós lánya 2018
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Varga Miklós lánya, Varga Vivien legelőször az Ének iskolája című műsor második évadában tűnt fel 2014-ben. Vivien akkor még csak 13 éves volt. A lány azóta is énekléssel foglalkozik, első albuma Körhinta címmel 2017-ben jelent meg. Sőt, ugyanebben az évben megnyerte a Sztárban sztár + 1 kicsi című műsort, amelyben Pál Dénes volt a partnere. A 17 éves tehetség az éneklés mellett rendszeresen fellép, így a színház sem áll távol tőle, legutóbb a Talpra, magyar! című rockmusicalben szerepelt édesapja mellett, de hamarosan újra együtt lesznek láthatóak a Trianon című rockoperában.

Varga Vivien olyan nagy zenészekre néz fel, mint például Whitney Houston, Céline Dion, de nagyon szereti Ariana Grande, Demi Lovato és Jessie J hangját is. Elmondása szerint nagyon küzd az álmaiért. A szülei mindenben támogatják őt, de csak a háttérből.

- Nem volt olyan pont, amikor eldöntöttem, hogy énekesnő leszek, de egyszer odaálltam apu elé, hogy tanítson meg énekelni. Erre azt találta válaszolni, hogy tanuljam meg Céline Dion dalát, a My heart will go ont. Ha azt el tudom énekelni, akkor beszélhetünk. Megtanultam, elénekeltem, mire azt mondta: hibátlan. Emlékszem, nagyon mosolygott - nyilatkozta a Borsnak.

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű tinédzserré cseperedett Varga Vivien. A fotók között vannak olyan képek is, amelyeken ikertestvérével, Szabolccsal együtt látható.

Varga Vivien édesapjához hasonlóan az énekesi pályát választotta.
Fotó: Facebook/Varga Vivien hivatalos oldala
A 17 éves Varga Vivien gyönyörű tinédzserré cseperedett. A fiatal lány nemcsak szép, hanem rendkívül tehetséges is.
Fotó: Facebook/Varga Vivien hivatalos oldala
A fiatal énekesnő a Sztárban Sztár + 1 kicsiben is szerepelt, amelyet meg is nyert Pál Dénes oldalán 2017 februárjában.
Fotó: TV2
Varga Vivien nagyon jó viszonyt ápol ikertestvérével, Szabolccsal. Testvére lett egyébként a Sztárban Sztár + 1 kicsi második szériájának nyertese.
Fotó: Facebook/Varga Vivien hivatalos oldala
Varga Miklós nagyon büszke ikergyermekeire, hiába, Vivien és Szabolcs is az apjára ütött.
Fotó: Facebook/Varga Miklós hivatalos oldala

Prémium vitaminok szerves forrásából

Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.   

Promóció

Ezt is szeretjük