Ők Varga Miklós 23 éves ikrei: a színészt mindkét gyereke követi a pályán
A színész, énekes, rockzenész gyerekei a Színművészeti Egyetemen tanulnak.

Varga Miklós ikrei már 23 évesek, és másfél évvel ezelőtt ki is repültek a családi fészekből. Varga Vivien és Varga Szabolcs is a Színművészeti Egyetemen tanul, így követik apjukat a pályán. A költözés tulajdonképpen emiatt következett be hamarabb, mint azt a híres színész-énekes gondolta.
Varga Miklós gyerekei
A Máté Péter-díjas színművész a Metropolnak mesélt ikergyermekeiről, akik 21 évesen döntöttek úgy, hogy elhagyják a családi otthont. Korábban az énekes úgy gondolta, hogy gyermekei is követni fogják a mai tendenciát, és maradnak legalább harmincéves korukig a szülői házban, ám Vivien és Szabolcs ennél sokkal hamarabb határoztak úgy, hogy elköltöznek.
- A gyermekeim huszonegy évesen döntöttek úgy, hogy elmennek. És szó sincs arról, hogy nem érezték volna jól magukat itthon velünk - mondta Varga Miklós, aki azt is elárulta, hogy főként a napi logisztika miatt döntött így a család.
- Minden praktikusság szempontjából történt, ugyanis mi a város szélén lakunk, a hazajutás egyre nehezebb volt számukra. Mindketten a Színművészeti Egyetemre járnak, és ez minden idejüket lefoglalja, hiszen napközben órák vannak, este próbálnak, szinte mindig későn végeznek. Az éjszakai járatok nagyon ritkán közlekednek, taxizni minden áldott nap igen drága mulatság.
A 23 éves ikerpár tehát színészi pályára készül. Napjaik eléggé elfoglaltak, így a szülők gyakran látogatják meg őket, természetesen finom hazai ételekkel megpakolva.
Emlékszel a Tévétorna ikreire? Fejes Erika egy híres színész-énekes felesége
Fejes Erika és férje 1994 óta házasok, ikergyermekeik születtek.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTI