Ő Varga Miklós 19 éves lánya - Vivien gyönyörű énekesnő lett

Varga Vivien 2017-ben megnyerte a Sztárban Sztár +1 kicsi műsorát, azóta is a zenének él.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Varga Miklós nem csak elképesztő hangterjedelmére lehet büszke, édesapaként is dagadhat a melle, hiszen mindkét gyermeke követte a pályán. Felesége, Erika ikrekkel ajándékozta meg, Szabolcs és Vivien már most sikeres előadóművészek.

Lányát az ország az Ének iskolája című tehetségkutatóban ismerhette meg 2014-ben, majd három évvel később Pál Dénes oldalán tűnt fel a Sztárban sztár +1 kicsi című műsorban, amit meg is nyertek az énekessel. 

Varga Miklós gyönyörű lánya, Vivien

Varga Vivien számára mindig is egyértelmű volt, hogy énekesnő akar lenni. Édesapja révén testvérével beleszülettek a szórakoztatóiparba, rengetegszer kísérték el fellépésekre és próbákra. Nyolcévesen állt először apukája elé azzal, hogy a rivaldafénybe vágyik, ám az énekes ennek egy cseppet sem örült, hiszen eleinte nagyon óvta lányát a hírnév árnyoldalaitól.

- Mindig mondta nekem, hogy ez a szakma nem egyszerű, tudatni akarta, hogy rögös út vezet a sikerhez. Az elején nagyon nem örült neki, de biztosított róla, hogy támogat mindenben - mesélte a Tények Plusz riportjában.

A féltésnek mára nyoma sincs, hiszen a 19 éves szépség ügyesen építi a karrierjét. Júliusban forgatta le legújabb dala, a Néma szó videóklipjét, valamint édesapjával és bátyjával is koncertezik.

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű énekesnő lett Varga Miklós lányából.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük