Varga Izabella 2 évvel a Barátok közt után: most ezzel foglalkozik a színésznő
Varga Izabella nagy szerelme továbbra is a színészet, de civil szakmái is fontosak számára.
![Varga Izabella foglalkozásai](https://kep.index.hu/1/0/4776/47768/477684/47768458_3641766_8854ed37bfff538b3e98b8ad879de42b_wm.jpg)
Varga Izabella és a Barátok közt szereplői számára hatalmas változás volt, amikor 23 év után véget ért a napi sorozat: az utolsó rész 2021 júliusában került adásba.
A sikerszéria dr. Balogh Nóráját alakító színésznő ugyanakkor örült is a felszabadult idejének, hisz már évekkel korábban elkezdett újra tanulni, igyekezett több lábon állni.
Varga Izabella foglalkozásai
Már jó tíz éve szerepelt a Barátok köztben, játszott máshol is, és megszületett a két kislánya, amikor hiányérzete volt, ezt pedig a drámatanárképzéssel elégítette ki. Később elkezdte érdekelni a coaching is, amibe a színészi és drámatanári tapasztalatait is bele tudta építeni. Jelenleg levelezőn kéthetente másfél napot egyetemre jár andragógia szakra.
- Nemsokára megírom a szakdolgozatom, és lediplomázom. Aztán, ami a színészetet illeti, meglátjuk, milyen ajánlatok, felkérések találnak meg. Egy színész élete, főleg egy szabadúszóé amúgy is ilyen: várja a felkéréseket, amik vagy jönnek, vagy nem - árulta el a Nők Lapjának adott interjúban.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455385_c1698cfd663aa968b02b12265ba2e843_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
Bár továbbra is a színház és a színészet a nagy szerelme, szorongás még sincs benne, mi lesz, ha nem kérik fel szerepekre. A gödöllői Kastély Színházban Léda címmel futott előadása, a tervek szerint tévéjátékot forgatnak belőle.
![Varga Izabella a barátok közt búcsúbuliján.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4776/47768/477684/47768480_2b82866f7cac0bbc0491d3a681786fe2_wm.jpg)
- Rengeteg munkát fektettem abba, hogy legyen egy másik életem, így a színészet megmaradhasson nekem szerelemnek. Hogy ne legyen ebből kényszer és kiszolgáltatottság. Én örömből szeretném csinálni ezt is, azt is. Ráadásul így lehet meg az a nyugalmam, békességem, sikerélményem és anyagi biztonságom, ami, azt hiszem, kell ahhoz is, hogy az ember jó színész legyen.
Varga Izabella lányai
A színésznő és férje, Lendvai Zoltán házasságuk első évében lettek szülők, Anna lányuk 2001. szeptember elsején jött a világra. Kisebbik gyermekük néhány évvel később született, a Barátok közt egykori sztárja Sárának 2007 Valentin-napján adott életet.
Cover-fotó: RTL Magyarország
OLVASD EL EZT IS!
![deutsch-anita-kinizsi-otto-cover](https://kep.index.hu/1/0/4719/47191/471919/47191998_3598132_c250fc37176923aba0b1d4275840fb3a_wm.jpg)
- sztár
- barátok közt