Varga Iza sosem látott fotója: már 14 évesen páratlan szépség volt
Varga Iza 49. születésnapján tette közzé azt a gyerekkori fotót, amitől sokaknak elakadt a lélegzete.

Az ország leghíresebb ügyvédnője - sokan így emlegették Varga Izát, hiszen 23 évadon át alakított dr. Balogh Nórát a Barátok köztben. Egyike azon kevés szereplőknek, akik a kezdetektől egészen a sorozat lezárásáig maradtak. 1998 októberétől 2021 júliusáig majd’ minden hétköznap a képernyőn volt, így 25 éves korától a harmincas és negyvenes éveiig végigkövethettük az életét.
Annak ellenére, hogy ilyen hosszú időn át láthatta a közönség, van olyan korszak is az életében, ami idáig rejtve maradt. Kevesen ismerik gyermekkori arcát.
Varga Iza gyerekkori fotókon
1973. április 4-én látta meg a napvilágot a Jugoszláviában található Óbecse nevű településen. 49. születésnapja alkalmából idézte fel a szülőföldjén töltött éveket: egy gyerekkori fotót posztolt, amely alapján kijelenthetjük, már kamaszként is páratlan szépség volt. 14 esztendős korában készült a felvétel: derékig érő haját, igéző tekintetét és bájos vonásait látva nem csodálkozunk, hogy hamar a színpadon találta magát.
Az Újvidéki Televízió gyermek- és ifjúsági műsoraiban gyermekszínészként és műsorvezetőként szerepelt. Az érettségi után ugyan tett egy rövid kitérőt a pszichológia irányába, végül 1993-ban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósa lett. Két évvel később csatlakozott a kecskeméti Katona József Színház társulatához, majd mindössze három év múltán megkapta azt a szerepet, amelynek köszönhetően országosan is ismert lett.
Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen gyönyörű volt Varga Iza a 14 esztendős korában készült fotóján, illetve több gyerekkori felvételt is láthatsz róla.
Cover-fotó: RTL Klub/Barátok közt
OLVASD EL EZT IS!