"Anyagilag elég rossz helyzetben állok" - Vajna Timi könnyek között adott interjút

Vajna Tímeának a gyönyörű zongorától is meg kellett válnia.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vajna Tímea Andy Vajna váratlan, januári halála óta először adott interjút. Fél évvel a producer halála után özvegye gyászáról, fájdalmáról és az őt ért támadásokról Gönczi Gábornak mesélt a legendás Vajna-villában. Az interjú első része ma este lesz látható a Tények Pluszban, de a Mokkában már látható volt a beszélgetés egy rövid részlete.  

Bár Andy Vajna örököse a hivatalos iratok szerint Vajna Tímea - erről elsőként július közepén a g7.hu portál írt -, özvegye az interjúban azt mondta, nagyon nehéz anyagi helyzetben van. A Lamborghinijét több mint négy hónapja árulja, saját bevallása szerint a görög luxusnyaralóhelyen, Mykonoson is csak azért tudott pár napot tölteni, mert a szállodában hatalmas kedvezményt kapott azáltal, hogy sok lájkot érő bikinis és fürdőruhás képeket posztolt az Instagram-oldalára. A TV2 riportjában azt mondta: "vagy a házban maradok, vagy az utcára megyek, kb."

- Amióta Andy meghalt, azóta nem adtam senkinek interjút, fél év után úgy éreztem, megmutatom nektek, ami maradt a házból is - kezdte az interjút Vajna Tímea. 

vajna-timea
Fotó: TV2/Tények Extra

- Itt volt a zongora, ahol a képek voltak: fényképek róla, a fiáról, az esküvőről, a barátokról. Csak anyagilag most elég rossz helyzetben állok, és el kellett adni ezt a nagyon szép zongorát is. Muszáj, hogy egy picit lezárjam a múltat is, aminek mennie kell, menjen - árulta el az exkluzív interjúban. 

Gönczi Gábor, akinek Vajna Tímea az interjút adta, a mai Mokkában arról is beszélt, mit érzett, amikor belépett Andy Vajna egykori otthonába. 

- Ez egy csodálatos építmény, egy csodálatos ház. A Titanic jutott eszembe: amikor a patinás Titanic kimegy a vízre, és amikor a víz alatta van. Körülbelül ilyen a kontraszt: ez egy szebb napokat látott otthon. Maga a ház most is nagyon szép, csak most már tele van dobozokkal, kerülnek le a képek a falról, olyan tárgyak, amik korábban fontosak voltak, vagy másé voltak, kerülnek ki onnan.  

- Tudjuk, hogy Andy imádta a társasági életet, itt naponta pompás vacsorákat adott barátoknak, és hajnalig szóló beszélgetéseket folytattak. A ház most csöndes, van két cica, két kutya, és csönd van. Ez egy tapintható, drámai csönd - mesélte a Tények híradósa. 

Női sztárok szemüveges gyerekként 

Kíváncsi vagy, hogy festett szemüveges gyerekként Vajna Tímea, Rubint Réka vagy éppen Kovács Patrícia? 

A szemüveges kislányból gyönyörű magyar színésznő lett - Felismered, ki ő?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük