Vágó Istvánt titokban elbúcsúztatták: 43 éves fia, Péter a legmeghatóbb pillanatról mesélt
Vágó Péternek sokat jelentett, hogy látta, mennyien szerették az édesapját, Vágó Istvánt.
Vágó István nyilvános búcsúztatóját ma késő délután tartják, míg a család és a barátok titokban kedden délután már megemlékeztek a legendás műsorvezetőről.
Vágó István váratlan halála április 29-én megrázta az egész országot, egészen a hét elejéig azt sem lehetett tudni, mi okozta hirtelen halálát.
Vágó István fia
- Negyvenhárom évesen félig árva lettem… Nehezen megmagyarázható érzés, mert hiába vagyok már felnőtt és apa magam is, azt hiszem, akkor növünk fel először igazán, amikor elvesztjük a szüleinket, vagy egyiküket. Velük együtt vesztjük el a gyermeki énünket - mondta a család búcsúztatója után a Blikknek Vágó Péter, a kvízmester fia, aki egy hatéves kisfiú édesapja.

A zárt körű búcsúztatóra közel száz ember ment el, olyanok, akik Vágó István halála óta is megpróbáltak a család mellett állni.
- Bármerre néztem az étteremben, a régi barátok sztoriztak egymásnak apuról, és persze néha kicsordult egy-egy könnycsepp, míg máskor nevetve idézték fel az emlékeket. Az egyik legmeghatóbb pillanat az volt, amikor Gerendás Péter elénekelt egy dalt, amelyet kifejezetten neki írt, s arról szólt, hogy mennyire szívesen felhívná - mesélte a műsorvezető fia, aki azt mondta, megható volt látni, mennyien szerették az édesapját.
Képeken Vágó István fia
Édesapjával ellentétben nem a média világában dolgozik, hanem a gasztronómiában, vendéglátásban ért el sikereket.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover-fotó: RTL
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















