"Most egy kisfiúnak örülnék!" Újabb gyermeke születik a TV2 sztárjának

Váczi Gergő elárulta, hogy még sem ő, sem pedig felesége nem tudja leendő babájuk nemét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Váczi Gergőnek idén megszületik második gyermeke, az örömteli esemény kapcsán pedig feleségével, Krisztinával együtt adtak otthonukban egy interjút, amit a nézők az Aktív Extra vágatlanban tekinthettek meg.

A 33 éves műsorvezető elmondta, hogy második babájuk nemét egyelőre még nem tudják, ám ő saját bevallása szerint ezúttal egy kisfiúnak örülne jobban. Ugyanakkor hozzátette, igazából csak az a fontos, hogy egészséges legyen.

Fiatalon szerettek volna csemetéket

A TV2 Magellán című műsorának házigazdája azt sem titkolta el, hogy párjával együtt úgy tervezték, mindenképpen fiatalon vállalnak majd gyereket, sőt, Krisztina elárulta, hogy ő még korábban is el tudta volna mindezt képzelni.

A házaspárnak született már egy kislánya, Dóra, aki 2009 júniusában jött a világra, keresztnevét pedig egészen a megszületéséig nem árulták el senkinek, azt viszont elmondták, hogy szüléskor levetetik majd az őssejtjét.

Váczi a Story magazinnak mesélte el, hogy 300 ezer forintért cserébe 20 éven keresztül tárolja egy cég a köldökzsinórból levett vért, ami később, megbetegedés esetén akár lánya életét is megmentheti.

Eleinte három gyereket akartak

Váczi Gergő nem rejtette véka alá azt sem, hogy szerinte életkora pont ideális két gyerekhez, Krisztina pedig rögtön hozzátette, hogy valóban nem akartak sokáig várni, eleinte pedig három gyereket szerettek volna.

Napjaink legnépszerűbb magyar tévései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Most viszont, mint elmondta, egy-két éven belül biztosan nem lesz harmadik, aztán majd meglátják, A teherbeesés pedig elmondásuk szerint mindkét esetben könnyen és gyorsan ment.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Különösen örülnek annak, hogy a két csemete között nem lesz nagy a korkölünbség, ők pedig még benne vannak a szülői dolgokban, tehát semmiképpen sem esnek ki a ritmusból.

Fotó: TV2

Ezt is szeretjük