A TV2 olimpikon sztárja titkos esküvőt tartott: ilyen gyönyörű volt a menyasszony
Ungvári Miklós 2021-ben ismerkedett meg Dórival, a lánykérést hamar az esküvő követte.

A TV2 olimpikon sztárja, Ungvári Miklós és párja, Demeter Dóri két nappal ezelőtt, titokban mondták ki a boldogító igent.
Ungvári Miklós esküvője
Az olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok cselgáncsozó már sportteljesítményével is széles körű ismertségre tett szert, azonban a TV2 vetélkedője, az Exatlon Hungary kapcsán az egész ország megismerte a nevét. Az olimpikon kétszer, az első és a negyedik évadban is megmérettette magát a Bajnokok csapatában, ahol központi figurája lett a műsornak.
2021-ben ismerte meg szerelmét, Demeter Dórit, kapcsolatuk rögtön egy próbatétellel kezdődött, ugyanis Ungvári Miklós éppen ekkor utazott ki Dominikára az Exatlonba. 59 napot töltött a versenyben, kapcsolatuk pedig nemhogy gyengült, sokkal erősebb lett, olyannyira, hogy nemrégiben meg is kérte Dóri kezét.
A szerelmesek nem vártak sokat az esküvővel sem, két nappal ezelőtt teljes titokban kimondták egymásnak a boldogító igent. A Ripost szúrta ki, hogy a sportoló a 24 órán át elérhető Instagram-történetében tett közzé fotókat és videókat szeptember 15-éről, kettejük nagy napjáról.
A felvételek tanúsága szerint a menyegzőt a Ceglédi Judo Központban tarották, ami az olimpikon esetében nem meglepő. Demeter Dóri három különböző ruhában is feltűnt az eseményen, a ceremónia során egy testhezálló, csipkés menyasszonyi ruhában tündökölt, majd a közös táncon szintén fehér, ám rövidebb darabban ropta, később pedig előkerült a magyar esküvők már-már kötelező darabja, a matyó hímzésekkel díszített menyecskeruha.
Az esküvőre rengeteg sportoló, köztük Badalik Szabolcs futballista, Ohát Zalán cselgáncsozó, Lőrincz Tamás birkozó, de Magyari Szilárd labdarúgó is meghívást kapott a népes családi kör mellett.
Érdekesség, hogy tavaly az Esküvő Classic magazin felkérte őket egy fotózásra, így lényegében az esemény próbáját már megtartották, és látták egymást gyönyörű ruhákban, azonban vélhetően a nagy nap minden várakozásukat felülmúlta.
Árpa Attila esküvői fotója: színésznő felesége gyönyörű menyasszony volt
Árpa Attila tízéves se veled, se nélküled kapcsolat után vette feleségül Czakó Alexandrát. Íme az esküvői fotójuk.
ElolvasomCover-fotó: TV2

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció