Elhunyt Ujlaky László - A 75 éves színész halálhírét a Nemzeti Színház tudatta

Ujlaky László színművész január 9-én hunyt el.

Életének 76. évében, 2018. január 9-én, kedden elhunyt Ujlaky László Jászai Mari-díjas színművész - közölte honlapján tegnap este a Nemzeti Színház.

Ujlaky László 1942. március 8-án született Budapesten. Édesapja Ujlaky László színész, édesanyja Sallai Erzsébet volt. 1964-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, melynek 1972-ig volt tagja. Ezt követően a Szegedi Nemzeti Színház, a győri Kisfaludy Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, majd ismét a szolnoki Szigligeti Színház, 2002 és 2008 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt. 

A Nemzeti Színházban többek közt Raverdan márkit alakította a Vesztegzár a Grand Hotelben című darabban, ő volt Székely Ferenc káplán a Boldogtalanokban, Poplavszkij szerepét játszotta a Mester és Margaritában, Charley-t Az ügynök halálában, valamint Brakenbury-t a III. Richárdban. Szerepelt a   Tűzvonalban és a Kisváros című sorozatokban, A téli csillag meséje, az Esős vasárnap vagy az Isten óvd a királyt című filmekben. Munkásságát 1977-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el.

10 magyar színművész, akik 2017-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük