Trokán Péter pikáns részletet árult el házasságából – Volt felesége csak pironkodott

Trokán Péter meglepő részletet mesélt a Papadimitriu Athinával kötött házasságából.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Trokán Péter válása után is meg tudta őrizni a jó viszont volt feleségével, Papadimitru Athina színésznővel. Azt mindketten magától értetődőnek tartották, hogy egy rossz szó se hangozzék el imádott lányaik előtt a másik félről. A két volt házastárs kapcsolatát közös gyermekeiken túl talán az is erősítette, hogy együtt élték át azt, milyen, ha az ember elveszíti az állását. A Nemzeti Színház megújult vezetése 1989-ben úgy döntött, többek között Trokán Pétertől és Papadimitriu Athinától is megválik. A Spektrum Home kedd esténként jelentkező Helló, tesó című műsorában a színésznő azt mesélte, kemény időszak volt ez mindegyikük számára, hisz a lányaik még csak óvodások voltak. Ezt a Jászai Mari-díjas színész is megerősítette, és a történetbe ágyazva elmesélt egy pikáns részletet is volt házasságukból.

Amikor lecserélődött a Nemzeti Színház vezetése, Trokán Péter szavai szerint bizonytalan volt a színházi a lét, mindenki találgatta, vajon mennie kell-e, vagy maradhat.

- Én arra emlékszem, hogy a gyerekek akkor óvodába jártak, és annak ellenére, hogy mi egy színházban játszottunk, valahogy annyi dolgunk volt, hogy már egy-másfél hete nem tudtunk egymáshoz nyúlni, mert vagy otthon voltak a gyerekek, vagy dolgoztunk. Én már kicsit haragudtam is. Egy délelőtt aztán mondta Athi, hogy egy órakor végez, hazamegyünk, és négy órára, mire a gyerekek jönnek, mi már mindenen túl leszünk, minden feszültséget levezettünk – elevenítette fel a történteket a 72 éves színész, amivel volt feleségét, lányaikat és a két műsorvezetőt, D. Tóth Krisztát és Andrást is kissé zavarba hozta, azok nem tudták, hogyan folytatódik a pikáns sztori.

trokan-csalad
Fotó: Spektrum Home

- Athi ment haza előbb, és mielőtt elmentem volna a színházból, benéztem egy próbára. Ott Ruszt Jóska (Ruszt József rendező – a szerk.) hátraszólt, és azt mondta: te is rajta vagy a listán. Kérdeztem, hogy „És Athina?” Azt válaszolta: „ő is”. Most aztán menjél haza halál boldogan szerelmeskedni… Ez elb***ta rendesen az egész délutánunkat – zárta le a történetet.

Egyik pillanatról a másikra mindketten szerződés nélkül maradtak, de egy hét elteltével már mindegyikük új ajánlatot kapott. Trokán Péter ráadásul ekkor már állandó szereplője volt a Szomszédok című sorozatnak, amelyet 1987-től 1999-ig vetített a Magyar Televízió: ő alakította Szelényi János erdőmérnököt, Alma udvarlóját, majd férjét.

- Ez adott egy biztos anyagi hátteret, mert annyira azért nem kellett megijednünk, hogy most mennünk kell koldulni az utcasarokra. Többek között ezért is volt jó a Szomszédok. Meg minden másért is – árulta el Trokán Péter.

A Szomszédok színészei egykor és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük