Először szólalt meg a szakítás óta Tóth Gabi - Megmondta, szerinte miért támadják

Hirtelen válás óta most először lépett színpadra az énekesnő.

Tóth Gabi első fellépés szakítás
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tóth Gabi és új szerelme most lépett fel először közönség előtt, mióta az énekesnő és Krausz Gábor bejelentették, hogy szétválnak.

Közleményük után hamar kiderült, hogy egy harmadik fél, a Fricska 29 éves táncosa Papp Máté Bence miatt siklott félre a házasság. Tóth Gabi azóta Horvátországban is nyaralt új párjával, most pedig Hevesen adtak koncertet Szeretni jöttem címmel.

Először szólalt meg a szakítás óta Tóth Gabi

A koncertre több százan eljöttek, de az elmúlt napok pletykái legalább annyira foglalkoztatták a közönséget, mint a performansz. 

A Blikk beszámolója szerint Tóth Gabi rögtön a kezdés után üzenetet fogalmazott meg a nagyközönségnek. 

"Sok támadást kapok, amiért merek önmagam lenni, merek szabadon szeretni és felvállalni magam"

- mondta közvetlenül az Ez vagyok én című száma előtt. Megköszönte a rajongóinak a támogatást, hiszen azt mondta, belőlük merít erőt.

Az egyórás koncert után Gabi és Máté egy autóval távoztak a koncertről. Külön sofőr vitte őket el, amíg a Fricska többi tagja várakoztak egy másik fuvarra.

Tóth Gabi elszólta magát egy hónapja? - Olvass tovább!

Amióta augusztus 9-én Tóth Gabi és Krausz Gábor bejelentették, hogy véget ért a házasságuk, rengetegen találgatják, miért lett valójában vége a kapcsolatuknak.

Tóth Gabi elszólta magát egy hónapja? Ezt mondta férjéről erdélyi turnéja után

Tóth Gabit az erdélyi turnéjára a Fricska Táncegyüttes tagjai is elkísérték.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2

Ezt is szeretjük