Tóth Gabi kitálalt a pasijairól az esti műsorban

Tóth Gabi az Összezárva Friderikusszal című műsorban számba vette eddigi szerelmeit.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tóth Gabi az Összezárva Friderikusszal című műsorban számba vette az eddigi szerelmeit.

Friderikusz listával készült, az énekesnő pedig elárulta, kivel járt valójában, és ki az, akivel csak a bulvár boronálta össze.

Tóth Gabi kitálalt a pasijairól

Tóth Gabi igencsak meglepte Friderikusz Sándort, amikor közölte vele, hogy ő szégyenlős, konzervatív, otthon, a négy fal között egy halk, nyugis lány, a pasija kenyérre tudja kenni. Ezt mindegyik párja meg tudja erősíteni, akikből nem volt sok, a 12 év alatt négy-öt volt. Fridi ezt a számot alacsonynak találta, listával is készült Gabi volt szerelmeiről.

Az első Palcsó Tamás volt, akivel a Megasztárban szerettek egymásba, és egy év két hónapig jártak, aztán következett Fekete Balázs, az Anti Fitness Club dobosa, akivel az énekesnő egy évig volt együtt. Nagy Roland, Judy egykori férje volt a harmadik Fridi mappájában.

- Roli volt az első olyan fiú, akivel összeköltöztem, és saját életünk volt - mondta Tóth Gabi.

- Ő az, akit a Judytól szeretett el? - kérdezett rá Friderikusz.

- Dehogy szerettem el Judytól! Már rég nem voltak együtt! Nagyon jól kezelte azt a fajta személyiséget, amilyen én vagyok: lehet, hogy nyüzsgőnek látszom, de elég bipoláris tudok lenni, nagyon mélyen és magasan tudom megélni a dolgokat - tette helyre a műsorvezető értesüléseit.

Az exek sorában Fridi mutatott képet Czutor Zoliról, a Belmondo zenekar énekeséről is.

- Semmi olyan nem volt köztünk, nem voltunk együtt, nem jártunk, csak jó barátok voltunk - árulta el az énekesnő.

Fotó: Tóth Gabin van mit nézni! A külsején tegnap este sokan meglepődtek

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Rasztovics Dávidot szerettem nagyon. Egy évig tartott. Semmi konkrét probléma nem volt, csak az, hogy ő élsportoló, én meg énekes vagyok, én éjszaka élek, ő akkor fekszik, teljesen elcsúsztunk időrendben - osztotta meg a nézőkkel.

A focista után Markó Robi következett, akivel a Szombati Esti Láz című táncos műsorban jöttek össze, ahol az énekesnő táncpartnere volt.

- Nagyon nagy szerelem volt. Már nem fáj, a tánc hiányzik nagyon. Ő hagyott el. Nagyon sokszor az ismertségem elég nagy gátat szab a mellettem lévő embereknek: nem szeretik, hogy ismert vagyok, hogy másé is lehetek, nem csak az övék.

Jelenlegi párja Molnár Tibor, vagyis Trap kapitány, a Tha Shudras énekese - a zenekarnak Tóth Gabi volt a mentora a tavalyi X-Faktorban.

- Addig-addig mentorálta, míg bementorálta magához, mi? - vicceskedett Friderikusz.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük