Tóth Verától elköltözött a párja! Először nyilatkozott a szakításról a tévében
Tóth Vera elárulta, miért költözött el tőle a párja.

Az elmúlt hetekben többféle pletykát lehetett arról hallani, hogy Tóth Vera és párja kapcsolata szakítással végződött. Az énekesnő úgy gondolta, ideje véget vetnie a találgatásoknak: az RTL Klub Fókusz című műsorának kamerái előtt először beszélt arról, mi vezetett ahhoz, hogy Ádám elköltözött tőle.
- Egy bizonyos idő után megrekedhet, három év után elfáradhat egy kapcsolat. Nagyon sok minden volt, ami miatt így döntöttünk, és hála Istennek, békességben tudtunk elválni - mesélte.
A problémákat nem söpörték a szőnyeg alá, hétről hétre terápiaszerűen leültek egymással, amikor úgy érezték, hogy a belső feszültséget ki kell beszélniük.
- Nem arról van szó, hogy mi nem akarunk megoldani egy problémát a kapcsolatban, inkább eldobjuk egymást, éppen ezzel oldjuk meg a problémáinkat - mondta.
Tóth Vera a körülöttük élőkön néha azt látta, inkább maradnak egy megromlott kapcsolatban, mert az biztonságosabb, kényelmesebb, ahelyett, hogy változtatnának. Azonban sem ő, sem Ádám, akit még mindig a párjának hív - és fordítva - nem ilyen.
- Mi abszolút nyitottak vagyunk a változásra. Ha ehhez az kell, hogy szenvedjünk, és olyan döntéseket hozzunk, amelyek nem kellemesek a számunkra, akkor meghozzuk ezeket a döntéseket. Úgy voltam vele, hogy "Fussál, menjél, hogy megélhesd a sikereidet, hogy kicsit csak magaddal foglalkozhass!", és ugyanígy voltam vele én is - osztotta meg a nézőkkel.
Az énekesnő elárulta, a gyomorműtétje után úgy érezte, eljött a befelé fordulás ideje, magára kell kicsit többet figyelnie, dolgoznia kell saját magán, ez pedig a magánéletére is hatással volt. Véleménye szerint majd az idő dönti el, hogyan alakul a kapcsolatuk.
Fotó: RTL Klub
25 kilót fogyott! Tóth Vera átlátszó ruhában mutatta meg új alakját
Tóth Vera tegnap este megmutatta, mennyire lefogyott. Nézd meg!

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció