Tóth Gabi exe kitálalt: előre megmondta neki, a tetteinek lesznek következményei

Tóth Gabi és Trap Kapitány két évig voltak együtt. Az énekes már akkor megmondta neki, borítékolhatóak a tettei következményei.

tóth-cov

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tóth Gabi Trap Kapitánnyal, azaz Molnár Tiborral közel két évig alkotott egy párt. Az X-Faktorban ismerkedtek meg 2014-ben, ahol az énekesnő volt a zenekara, a Tha Shudras mentora.

2017-ben mentek szét, de a szakításuk után is jóban maradtak, sokáig együtt is dolgoztak. 

Trap Kapitány ezt mondta Tóth Gabiról

Senkinek sem újdonság, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor augusztus 9-én bejelentették, elválnak. A sztárséf sejtelmes mondatából már sokan sejtették, a Fricska Táncegyüttesnek köze lehet a szakításhoz, azután pedig, hogy az énekesnőt együtt fotózták  az egyik táncossal, Papp Máté Bencével, beindult a gyűlölködő kommentcunami.

A Tha Shudras a 2014-es X-Faktorban.
A Tha Shudras a 2014-es X-Faktorban.
Fotó: RTL/X-Faktor

Trap Kapitányt a Palikék Világa by Manna vendégeként kérdezték, mit gondol minderről. Meglepő volt a reakciója, elárulta, ő előre megmondta Tóth Gabinak, hogy ezek a következmények, vagyis hogy sokan vélekednek majd negatívan róla, borítékolhatóak voltak.

Kifejtette, hogy az énekesnő azóta, hogy bekerült a rivaldafénybe, több korszakon ment át, és minden adott periódusba teljesen beleélte magát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő

A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. január 15. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Mindig azt mondtam neki - hogy a Trópusi vihar című filmet idézzem -, hajlamos mindent fullban tolni, amikor valamilyen method actinget (amikor egy színész teljesen átszellemül egy adott karakterbe - a szerk.) alkalmaz, és ennek megvannak a hátulütői.

- Szerintem azt a Gabit, akit most alakít is, kicsit vehemensen hozza, innentől kezdve én mondtam is neki, hogy

borítékolhatóak voltak ezek a következmények.

Szerinte azzal vált ki ellenséges reakciókat az emberekből, hogy mindig ennyire beleéli magát az adott szerepbe, így ha olyasmit tesz, ami abba a képbe nem illik bele, hiteltelenné válik.

- Nagyon határozottan mindig beleáll abba, ami éppen a perspektívája, és ha ez egy kicsit változik, nem tűnik validnak az a perspektíva.

Nézd meg, kik voltak Tóth Gabi híres exei!

Képes összeállításunkban megnézheted, kik voltak Krausz Gábor előtt Tóth Gabi híres szerelmei. 

Ezt is szeretjük