Tóth Gabi ebben a ruhában énekel vasárnap a pápa zárómiséje előtt: most derült ki
Tóth Gabi egy matyó mintákkal hímzett, egyedi Czukormadár ruhában lép színpadra Ferenc pápa szentmiséje előtt.
A matyó népművészet mintegy 150 éves múltja előtt tiszteleg a Sugarbird minden egyes Czukormadár kollekciójával.
A hétvégén sem lesz ez másként, Tóth Gabi a pápa tiszteletére tartott fellépésen hagyományos és magyar érteket képviselő Czukormadár ruhában lép színpadra, büszkén hirdetve a világon a magyar tradíciókat a csaknem 120 országban élőben közvetített televíziós adásokon keresztül.
Tóth Gabi Sugarbirdben lép fel a pápa szentmiséje előtt
Szeptember 12-én, vasárnap reggel érkezik meg a Ferenc pápát szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén, amelyet a Szentatya celebrál, majd a délután folyamán indul tovább Pozsonyba. Ferenc pápa miséjét kétórás kulturális műsor előzi meg, a zenei fellépők között lesz Tóth Gabi is.
- Kifejezetten erre az alkalomra terveztük meg Gabi számára ezt a különleges Czukormadár darabot. Nagy hangsúlyt kapott ezúttal a szívmotívum, de teljesen új mintákat is használtunk, melyek közül számos kézzel készült, hagyományos módon. Az autentikus motívumokon hetek óta dolgoztak a mezőkövesdi hímzők, majd mi az általuk kapott alapokon haladtunk tovább.
- Speciális tervezést igényelt ez a projekt, hiszen mindenképp szerettünk volna Gabival közösen egy olyan ruhát megálmodni, ami fazonjában, színvilágában és mintázatában is megállja a helyét egy ilyen fontos és kimagasló eseményen. Megszületett az eredmény, amit Gabi tökéletesen visel, és aminek a közeljövőben tervezünk egy kapszulakollekciót is - árulta el Parrag Andrea, a Sugarbird gyártásvezetője és társtulajdonosa.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tóth Gabi már régóta nagy rajongója a matyó és kalocsai richelieu-mintás Sugarbird Czukormadár daraboknak, amikben sok alkalommal láthattuk színpadon is.
Nagy szerepe van a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak abban, hogy a matyó motívumokat megismerhették még a tengeren túl is, hiszen 1938-ban, amikor legutóbb megrendezték hazánkban a római katolikus egyház eseménysorozatát, az akkori közvetítéseknek köszönhetően világhírnévre tett szert a magyar matyó népművészet. A Sugarbird számára pedig már hosszú évek óta misszió, hogy divatba hozza és a Czukormadár kollekcióval tovább éltesse tradícióinkat, tisztelegve az UNESCO által szellemi kulturális örökséggé is nyilvánított matyó népművészet előtt.
Tóth Gabi csipkeruhában gálázott
Tóth Gabi mesebeli hercegnőnek is beillett a Daalarna hófehér, csipkével díszített kreációjában, amit a TV2 május végén megrendezett, jótékonysági gálaműsorában viselt. Képes összeállításunkban megnézheted, híres énekesnőink milyen gyönyörű ruhákban álltak színpadra.
Tóth Gabi mesebeli hercegnő volt a hófehér csipkeruhában: rég láttuk ilyen káprázatos kreációban
Nézegess képeket!
Elolvasom