Tóth Gabit eljegyezhette a párja: így buktak le
Tóth Gabi párja, Papp Máté Bence nagyon sejtelmes választ adott, mikor az eljegyzésre terelődött a szó.
Tóth Gabi párja, Papp Máté Bence árulkodó kijelentést tett, lehet, hogy már megtörtént az eljegyzés.
Tóth Gabit eljegyezhették
A Megasztár szombati élő show-jában Papp Máté Bence is ott ült a nézőtéren, hogy támogatását fejezze ki Gabi felé, aki mesterként jeleskedett a tehetségkutató idei szeriájában. A műsor után a Borsnak sikerült elcsípnie a táncost rövid beszélgetésre, ahol elárulta, mennyire várja már, hogy a felvételek sűrűje után visszakapja a párját.
- Örülök, hogy a műsor után kicsit visszakapom Gabit – mondta nevetve, majd hozzátette, hogy ők bizony nem azok közé tartoznak, akik már novemberben ünnepi lázban égnek. Hangsúlyozta, hogy idén egy különösen nyugodt, szeretettel teli karácsony vár rájuk, amelyet Tóth Gabi kislányával, Hannival együtt szeretnének megélni.
A lap feltette azt a kérdést, mely karácsonykor különösen aktuális, mégpedig azt, hogy tervezi-e megkérni az énekesnő kezét a karácsonyfa alatt, Papp Máté Bence pedig igen gyanús választ adott, ami akár azt is jelentheti, hogy már megtörtént a lánykérés.
- Maradjon ez a sejtelmes titkok erdejében! Sok az olyan sztáralkat, aki próbál hírt csinálni az ilyesmiből. De a mi saját történetünkből okulva, én ebből nem szeretnék hírt csinálni - mondta, majd mikor konkrétan rákérdeztek, gyűrűt húzott-e már Tóth Gabi ujjára, csak annyit felelt: - Hát, nem tudom!
Azt, hogy a titokzatos válasz mögött valóban egy megtörtént, de egyelőre rejtegetett eljegyzés áll-e, egyelőre csak találgatni lehet.
Tóth Gabi és Krausz Gábor lánya 6 éves lett: Hannarózáról sosem látott fotókat mutatunk
Tóth Gabi és Krausz Gábor lánya ma hat éves, isten éltesse sokáig Hannarózát!
ElolvasomCover-fotó: TV2
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















