A 86 éves Toldy Mária címlapon: az énekesnő ragyog lánya, Malek Andrea oldalán
Toldy Mária lányával, Malek Andreával mosolygott a címlapon. Csodás flitteres ruhában remekül nézett ki.
Toldy Mária a ’60-as években robbant be üstökösként a hazai könnyűzenébe: Húszéves vagyok című slágere tette igazán híressé, majd olyan sikeres lett, hogy Angliában és Nyugat-Németországban is ismertté vált.
Manapság viszont már keveset látni az újságokban, annál nagyobb meglepetés, milyen fantasztikusan néz ki, ha igent mond egy-egy fotózásra.
Toldy Mária a címlapon
A Meglepetés magazin címlapján lánya, Malek Andrea mellett csillogott: szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.
Egy mesés flitteres ruhában pózolt a kamerának, annyira remekül festett benne, nehéz elhinni, hogy 86 éves múlt májusban.
A legendás énekesnőről süt a pozitív életszemlélet, százévesen is szeretne élni. Nagy tervei vannak, például szeretné látni, hogy legkisebb unokája, Léna milyen pályát választ magának. Az általános iskolás lányról már most úgy gondolja, van tehetsége a zenéhez.
- Három dolgot szeretnék megélni. A Dubajban élő fiaméknak, Mikiéknek szülessen kisbabájuk, tőlük is legyen egy unokám. Arra is nagyon vágyom, hogy a fiúunokáimnak, Péternek és Gábornak legyen gyermeke, vagyis dédnagymama lehessek (…) Élvezem az életemet, és szeretném hinni, hogy még százévesen is boldog ember leszek.
Malek Miklós megnősült Dubajban: ilyen gyönyörű volt a menyasszonya
Malek Miklós százfős esküvője maga volt az álom. Címlapon mutatta meg, milyen szép pár voltak a menyasszonyával.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTI/Keleti Éva