A TV2 sztárját jól beégette a lánya az esti műsorban
Emilio és Tina kislánya, Vivien kínos dolgot árult el az édesanyjáról.
Október 2-án új részekkel jelentkezik a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok! című játékos vetélkedője, amelyben sztárok gyerekei számos vicces, megható vagy éppen ciki pillanatot okoznak a stúdióban helyet foglaló szülők számára. Így járt az Édes Élet sztárja, Jellinek Tina is.
Emilio feleségét a lánya hozta ciki helyzetbe azzal, hogy Vivien elárulta Ördög Nórának: édesanyja azzal szokta őt felvidítani, hogy kanyarázik.
- Most hazamegyek. Emil, végem! Nem hiszem el! Ezt biztos, hogy a mi gyerekünktől kérdezték? – bukott ki Bangó Margit unokájából, aki teljesen elvörösödött.
A másik két versenyzőnek, Majkának és Pápai Jocinak a könnye is folyt a nevetéstől, és Ördög Nóra is velük kacagott. A közönség nagy részének először el kellett árulni, hogy a furcsa szó a pukizást takarja. A műsorvezető azzal adta meg a kegyelemdöfést, hogy rákérdezett Vivikénél, az édesanyja tényleg pukizik-e, vagy csak úgy csinál, mire a kislány azt válaszolta: tényleg.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- malek andrea
Már ilyen nagy Malek Andrea lánya - Nézd meg, mennyire hasonlítanak!
- tv2
- jakupcsek gabriella















