Főiskolai tanára molesztálta a magyar színésznőt - Most beszélt róla először
Tallós Rita a mai Mokkában mesélt arról, hogy egyik tanára szexuálisan zaklatta.
Sárosdi Lilla szexuális zaklatásról szóló vallomása október közepén lavinát indított el hazánkban, hiszen azóta egyre több színésznő állt elő saját megdöbbentő történetével. A Mokka ma reggeli adásában Tallós Rita beszélt ilyen jellegű nyomasztó élményeiről, melyek akkor történtek vele, amikor a nyolcvanas évek elején a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizett.
- Úgy gondolom, hogy nagyon nagy dolog, hogy Sárosdi Lilla elmondta történetét, és nagyon szomorú vagyok azoktól a kommentektől, melyeket a Facebookon kap - kezdte vallomását Tallós Rita, majd hozzátette, hogy nem érti, miért kötnek bele sokan kolléganője húsz évig tartó hallgatásába, hiszen mindenkinek a magánügye, mennyi idő alatt dolgozza fel a traumáit, ha egyáltalán sikerül neki.
- Több sztorim van, de neveket nem fogok mondani. Van olyan sztorim, melynek az egyik szereplője már meghalt, de van olyan is, aki még él. Ki kell állni Sárosdi Lilla mellett, és ki kell állni azon vezető beosztású férfiak és nők ellen, akik ezzel visszaélnek, és nem értik meg, hogy ennek nincs sportértéke - folytatta az 56 éves színésznő.
Tallós Rita a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a zaklatók a saját pozíciójukat és áldozataik naivitását használják ki, akikben fel sem merül, hogy szexuálisan közeledni akarnak hozzájuk, ezért ülnek be a kocsiba, vagy mennek fel a lakásra.
- A szüleim sem tudták, hogy felmegyek ennek a tanárnak a lakására. Felvételi idején történt a dolog, és eszembe sem jutott, hogy valamit akar tőlem egy főiskolai vagy egyetemi tanár, akire felnéz az ember. Tényleg fel sem merült bennem, mert nem a neme érdekes, hanem az, hogy egy nagy ember, akitől tanulni akarok, és innentől sokkos a helyzet, ha mindeközben történik valami - nyilatkozta Tallós Rita, aki egyébként azt is borzasztó dolognak tartja, hogy Sárosdi Lillát azért támadják sokan, mert levetkőzött a színpadon, véleménye szerint ugyanis nem szabad a szerepeket összemosni a magánélettel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- szexuális zaklatás