
A magyar énekes 62 évesen vette el rajongóját - Így szeretett bele feleségébe Takáts Tamás
Takáts Tamás megmutatta hat évvel fiatalabb feleségét.

Takáts Tamás, a Karthago zenekar frontembere még júniusban vette feleségül kedvesét, a ceremóniát szűk körben tartották meg. A zenész ugyanebben a hónapban ünnepelte meg 62. születésnapját.
Amikor először nyilatkozott a frigyről, feleségéről csak annyit árult el, hogy civil nő, és negyvenéves múlt köti őket össze. Akkor még nem mutatott róla fényképet, még a nevét sem árulta el, ám a Best magazinnal kivételt tett. Mint kiderült, Yvette a Karthago hűséges rajongója.
- Yvette-et 22 évesen ismertem meg, ő 16 volt akkor. Hatalmas Karthago-rajongó lévén szinte minden koncertünkön ott volt. Sokat beszélgettünk, de ennél több nem történt. Két évvel később megnősültem, egymás után jöttek a fiaim, Yvette férjhez ment, neki is született két gyereke, nem is tudtunk utána már egymásról - vallotta be a zenész a lapnak.
A tavalyi évben sodorta össze őket újból az élet, a szerelem hamar kialakult közöttük, nem vártak sokáig az esküvővel, pár nap múlva féléves házasok lesznek.
Yvette az egyik gimnázium büféjében dolgozik, nagyon szeretik őt az iskolás gyerekek. Kedves és érzékeny nő, ráadásul kiváló humorérzéke van férje szerint. Kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek.
- Nem folyik a nemek harca, nincs sértődés: ez a világ legjobb dolga, ami mostanság történhetett - fogalmazta.
Takáts Tamás harmadik gyermeke, a 14 éves Luca velük együtt él, a lánynak nem volt könnyű elfogadnia, hogy egy új nő lépett édesapja életébe, de a zenész sokat beszélgetett vele a témáról, és megnyugtatta, hogy ugyanolyan fontos marad a számára, mint a felesége.
Szandi és Bogdán Csaba már 20 éve házasok
Képes összeállításunkban megnézheted Szandi és férje, Bogdán Csaba közös fotóit.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft