Az RTL műsorvezetőnője 110 milliós füllbevalót viselt az élő adásban: vakítóan csillogtak rajta a gyémántok
Szondi Vanda méregdrága ékszert viselt a Reggeli élő adásában.
Szondi Vanda stílusa általában a visszafogott, hétköznapi eleganciát képviseli, ám a Reggeli adásában ezúttal egészen különleges kiegészítőt viselt.
Szondi Vanda gyémántfülbevalóban
December 2. és 4. között rendezik meg a BÁV ART 86. Művészeti Aukcióját, amely kapcsán Szongoth Gergely, a BÁV ART ékszer- és óraszakértője volt a Reggeli vendége, a stúdióba pedig az aukció sztárdarabját is magával vitte. Akárcsak a filmekben, a méregdrága fülbevalót páncélautó szállította, és egy férfi csuklójához volt bilincselve a táska, amelyben tartják. A műsor idejére azonban Szondi Vanda viselhette az ékszert, amelynek paramétereit Papp Gergő döbbenten sorolta.

– Több mint 110 millió forintról induló aukcióra kerülő gyémántfülbevaló. 10,3 karátos, sárga gyémánt, briliáns csiszolású fülbevalópárról van szó – magyarázta a műsorvezető, majd hosszasan dicsérte kolléganőjét, mennyire jól áll neki a luxusékszer.
– Azért azt nem gondoltam volna, hogy egy szebb lakás árával a fülemben fogok üldögélni reggel – tette hozzá nevetve Szondi Vanda.
A lenyűgöző, egyedi darab 110 millió forintos induló árral kerül kalapács alá, a licitlépcső 10 millió forint, az előzetes becslések szerint pedig nagyjából 170 millió forintnál állhat meg. Nem csoda, hogy ritkán láthatni ilyen különleges ékszert a Reggeli műsorvezetőjén.
Pataki Zita otthona meseszép: szobáról szobára mutatjuk
Pataki Zita otthona kívül-belül gyönyörű, minden helyiség az otthonosságot képviseli.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















