Zenthe Ferencen nevetett az egész Szomszédok stábja: vette a kamera a nagy bakiját
Soha nem látott bakik a Szomszédok című sorozatból.
A Szomszédok a Magyar Televízió egyik legsikeresebb sorozata volt, amelynek ugyan már 25 éve vége, a mai napig sokan újranézik, és előszeretettel idéznek belőle. A sorozat karakterei és történetei máig élénken élnek a nézők emlékezetében, és a rajongók szívesen osztanak meg belőlük emlékezetes pillanatokat a közösségi oldalakon is.
Szomszédok bakik
Habár manapság egyre gyakrabban találkozhatunk azzal, hogy a sorozatok vagy filmek után bemutatják a bakikat, a 80-as és 90-es években, amikor a Szomszédok készült, ez még nem volt divat. Pedig azok a sztárok, akik több mint tíz évig költöztek be a nappalinkba, ugyanúgy hibáztak a kamerák előtt, mint bármely más színész.
Néha a színészeknek is összecsúszik a nyelvük, elfelejtik a szöveget, vagy egy-egy jelenet közben hangosan káromkodnak, miközben a kamerák forognak. Ezek az esetlen, de őszinte pillanatok mind-mind részei voltak a felvételeknek, és most egy Youtube-videóban láthatóak, amit a Story.hu szúrt ki.
A videó még azoknak is mosolyt csal az arcára, akik nem voltak a telenovella rajongói, hiszen a sztárok őszinte reakciói, hibái és humora révén még közelebb érezhetjük magunkat hozzájuk, és újra átélhetjük azokat a szerethető, emberi pillanatokat, amelyek a sorozat varázsát adták.
Zenthe Ferenc fia az apja kiköpött mása: friss fotóján mintha a színészlegendát látnánk
Zenthe Ferenc fia nagyon hasonlít édesapjára, mutatjuk friss felvételeken!
ElolvasomCover-fotó: MTI/MTVA
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- születésnap














