Segédmunkás lett a TV2 ünnepelt sztárja: már 3. hónapja építkezésen dolgozik
A TV2 sztárja, Bódi Megyer három hónapja dolgozik építkezésen.
Bódi Megyer teljesen kilépett a komfortzónájából, ugyanis már három hónapja segédmunkásként dolgozik saját háza építkezésén.
Bódi Megyer segédmunkásként dolgozik
A Bódi-tesók az ország egyik legismertebb motivációstréner-triója, ám igazán nagy hírnévre akkor tettek szert, amikor Bódi Megyer és Bódi Hunor a 2025-ös Ázsia Expresszben szerepeltek. A nézők hamar megkedvelték a testvérpárt, akiknek nemcsak a rajongótáboruk nőtt meg, hanem ezt követően egymást érték a televíziós felkérések is.

Bódi Megyernek azonban nemcsak a karrierje ível felfelé az elmúlt években, hanem a magánélete is szépen alakul. Nemrég saját házat vásárolt, az építkezésből pedig ő maga is alaposan kiveszi a részét.
„Ez már a 3. hónapja, hogy segédmunkás vagyok a saját házunk építésénél. Nagyon szeretek előadni és tartalmat gyártani, de esküszöm mindennap mosollyal az arcomon jövök ki reggel az építkezésre és mocskolom össze magam. Ezt az időszakot nagyon szeretem az életemben, soha nem fogom elfelejteni” – olvasható a motivációstréner Instagram-bejegyzésében, amelyhez egy, az építkezésen készült fotót is csatolt.
Bár láthatóan nagyon élvezi a számára nem mindennapi munkát, nem valószínű, hogy szakmát váltana. Bódi Megyer és testvérei ugyanis nem indultak könnyű úton, vállalkozásuk kezdetén komoly anyagi nehézségekkel is szembe kellett nézniük, ám végül kimásztak a gödörből, és azóta sikeresebbek, mint valaha.
A Bódi-tesók jelenleg arénákat töltenek meg motivációs előadásaikkal, könyveik is nagy népszerűségnek örvendenek, emellett pedig a televíziós szereplésekből is számos felkérésük akad. Bódi Megyer most mégis úgy döntött, egy időre a színpad helyett a munkagépek és az építkezés világában próbálja ki magát.
Hiába volt ünnepelt színésznő itthon, Ausztriában munkanélküli segélyen élt: emiatt bicsaklott meg a külföldi karrierje
Malek Andrea Bécsben kapott szuper lehetőséget, de végül munkanélküli segélyből kellett élnie.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- amerika














