Szoboszlai Dominik új frizurája robbant a neten: az egész világ róla beszél
Szoboszlai Dominik új, fonott frizurája nagyon megosztotta az embereket.
Szoboszlai Dominik igencsak meglepte a szurkolókat kedden este, amikor a Liverpool játékosaként pályára lépett a Wolverhampton csapata ellen. A sztárfocista ugyanis vadonatúj frizurával jelent meg.
Szoboszlai Dominik új frizurája
Bár eddig is sokszor váltott hajtípust a magyar futballválogatott csapatkapitánya, eddig ennyire merész húzása még nem volt. Míg régebben felnyírt, rövid frizurát hordott, addig mostanában egyre hosszabb tincsekkel lehetett látni, a fején viselt pánt már szinte a védjegyévé vált.

Most azonban egy teljesen más stílust próbált ki, méghozzá az afrofonást. Nem is csoda, hogy a kislánya vagy éppen a felesége helyett kivételesen mindenkit hirtelen a haja érdekel. A hátra font tincsek teljesen megosztották a rajongókat, míg egyesek egyszerűen imádták új megjelenését, addig mások el sem tudják képzelni, miért választotta ezt a frizurát, amivel sokak szerint elmehetne amerikai rappernek is.
„Ne tesó, kérlek, ne csináld ezt a hajaddal!”
„Nem is tudtuk, hogy leszerződtettük Sean Pault!”
„Hé, mi az a haj?” – érkeztek sorra a meglepődött hozzászólások a Liverpool Insta-bejegyzésére, de sokan leoltották azokat, akik ezt a tábort képviselték a kommentszekcióban azzal, hogy inkább a focira és a tehetségre figyeljenek, ne a frizurán csámcsogjanak.
Mindezek mellett rengeteg pozitív komment is érkezett, többen csak szívekkel és láng emojikkal fejezték ki, hogy Szoboszlai Dominiknak ez a haj is jól áll, volt, aki a fodrászát dicsérte és persze akadtak olyanok is, akik viccesen közelítették meg a frizuraváltást.
„Szoboszlai egészen elképesztően néz ki az új vágással!”
„Úgy néz ki Dominik elvesztett egy fogadást!”
Szoboszlai Dominik felesége feszülős miniben: Borkának ilyen az alakja 5 hónappal a szülés után
Szoboszlai Dominik felesége megmutatta szülés utáni bomba alakját.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















