A 2005-ös Megasztár gyönyörű énekesnője ma műsorvezető: ennyit változott napjainkra

Ennyit változott Széles Izabella és a Megasztár egykori énekesnői.

Széles Iza a Megasztárból
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Széles Izabella nevét a nézők a Megasztár harmadik, 2005-ös évadában ismerhették meg, ahol egészen a döntőig jutott.

A műsor után sorra érkeztek hozzá a jobbnál jobb felkérések, aztán hirtelen eltűnt a nyilvánosság elől. Bár az éneklésről azóta sem mondott le, ma műsorvezetőként posztol. 

Széles Iza a Megasztárból

Széles Izabella Isabel Sijuas Rode néven született Peruban. Másfél éves korában árvaházba került, majd hároméves korában Széles Adolf volt limai magyar nagykövet örökbe fogadta a lányt. Egy évvel később Magyarországra költöztek a férfi feleségével. Az énekesnő az általános iskolában ismerkedett meg először a zenével, ahol először csellózni, majd zongorázni tanult.

Egyik barátnőjével jelentkezett az iskola „Ki mit tud?” versenyére, ahol Alicia Keys Fallin című számát adták elő, amivel az első helyezést érték el. A pozitív visszajelzések után Iza 2005-ben úgy döntött, szerencsét próbál a TV2 akkor induló Megasztár című műsorában.

Bekerült a 12 döntős közé, és bár végül nem ő nyerte meg a tehetségkutatót, a kiesése után sorra nyíltak meg előtte a lehetőségek. 2008-ban ő énekelte a 9 és fél randi című romantikus film főcímdalát, a Senki más című kislemeze A VIVA slágerlistáján az 5. helyet érte el. Ugyanebben az évben felkérték, hogy a Barátok köztből ismert Dósa Mátyás oldalán énekelje el a High School Musical 3. – Végzősök című film egyik betétdalának magyar változatát. 2010-ben a Rádió 1 felkérte az adó állomásazonosítójának éneklésére, amelynek azóta is a szignálhangja.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A kezdeti siker után azonban az énekesnő karrierje leszállóágba került. A pandémia előtt külföldön, S’Iza művésznéven próbált szerencsét. A járvány után hamarosan visszatért Magyarországra, és 2022-ben a hip-hop és r’n’b rádió, a Base FM egyik műsorvezetője lett.

A szólókarrierről azóta sem mondott le, jelenleg Curtis oldalán, vokalistaként koncertezik. Képes cikkünkben Széles Izán kívül a Megasztárban megismert több énekesnő akkor és mostani fotóját láthatod. 

Cover- és ajánlóképek: TV2

Hien ennyit változott a 2008-as Megasztár óta

Egykori tinilányból igazi bombanőnek nőtte ki magát az énekesnő.

A Megasztárban14 évesen lett ismert: Hien 2008 óta dögös, felnőtt nő lett

Hien bájos tiniként mindenkit elvarázsolt a Megasztárban. Ma sikeres zenei szakemberként és énekesnőként dolgozik.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük