Székhelyi Józseftől fia is szívszorító sorokkal búcsúzott – Kollégái is gyászolják

Székhelyi Józsefről számos kollégája megemlékezett a Facebookon.

Bár tavaly november óta mindenki tudta, hogy tüdőrákkal küzd, az egész ország bízott abban, hogy Székhelyi József még jó darabig szórakoztatja a közönséget. A Jászai Mari-díjas színművész is biztos volt benne, hogy legyőzi a gyilkos kórt, és hat gyermekétől - négy saját és két nevelt - valamint négy unokájától nem kell a közeljövőben búcsút vennie. Leginkább az éltette, hogy a legkisebbnek, a hat és fél éves Sárinak még nagy szüksége van rá. A színpadot is gyógyszerként használta: azt nyilatkozta, ha felgördül a függöny, jobban van, ilyenkor soha nem köhög. Halála előtt három héttel még színpadon állt, így kollégáit is mélyen megrázta, hogy augusztus 22-én, szerdán örökre távozott az élők sorából.

"Drága Publikum! Székhelyi József, mindenki Papája, Apuja, Jocója és Józsija ma fegyelemmel, végtelen türelemmel és erővel folytatott küzdelmét követően békésen, nyugalomban letette a fegyvert, mert piszkosul gyűlölt minden háborút. Temetéséről később intézkedünk" – írta tegnap fia, Márton.

Ma délelőtt a család, a Madách Színház, az Élet Menete Alapítvány azt közölte az MTI-vel, hogy augusztus 26-án, vasárnap 14 órakor tartják a 71 éves színművész végső búcsúztatását Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.

Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színművész, számos világhírű színész magyar hangja is szívhez szóló és szomorú sorokkal búcsúzott barátjától és kollégájától.

Nyáry Krisztián könyvkiadó, író, irodalomtörténész még dolgozhatott együtt Székhelyi Józseffel, aki lenyűgözte manírnélküliségével.

Ismert műsorvezetők, mint Várkonyi Andrea, Rónai Egon vagy Veiszer Alinda is megosztották a színművésszel kapcsolatos élményeiket. Előbbi ezt írta:

"Május közepén még így beszélgettünk Székhelyi Józseffel... Áradt belőle a szeretet és az optimizmus de gyengének érezte magát. Amikor búcsúzáskor megöleltük egymást, éreztem, milyen törékeny, de a lelkiereje annál erősebb volt.. Ahogy akkor mondta: Dögöljön meg a rák! Hát most aztán tényleg dögöljön meg ez a rák, amiért ezt tette vele is!! Csodálatra méltó EMBER volt."

Több jóval fiatalabb színész és színésznő atyai mentorként tekintett Székhelyi Józsefre, így Németh Kristóf vagy Farkasházi Réka is - sokuknak egy-egy filmben vagy színdarabban az apjukat alakította.

Egyre több legendás magyar színésznő és színész játszik az égi színpadon. 2017-ben tíz nagyszerű színművésztől kellett örökre búcsút vennünk.

Magyar színművészek, akik 2017-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük